Mostantól a jegybank és a posta titkolózhat kedvére, egy olyan törvény alapján, amelynek jogszerűsége megkérdőjelezhető. A Civil Közoktatási Platform pontokba szedte követeléseit, már nemcsak nyilatkozatokban, hanem a Kúriánál is megtámadták a kormány népszavazási kezdeményezését a menekültkvótákról, kiderült, bírók maguk mondták el a hvg.hu-nak, miért nem függetlenek, Bodor Ádám író meg azt, hogy miért és mitől független ő. A nap legfontosabb témái - tömören.
Titkosítási hullám
A Magyar Nemzeti Bank eddig is mindent elkövetett azért, hogy ne tudhassunk meg olyan - a törvények szerint publikálandó - közadatokat, amelyek nyilvánossága a jegybank számára valamiért kínos. Például már több jogerős bírósági ítélet szól arról, hogy adják ki az MNB által több százmilliárdból alapított alapítványok adatait, de a határozatok végrehajtása helyett jött a mostani törvénymódosítás, amely végeláthatatlan vitákat indít majd arról, mi tartozik azt MNB-nél az üzleti titkok körébe, mert azokról nem köteles adatot szolgáltatni. Az eredeti javaslatot kiigazították ugyan, mert arról még az adatvédelmi hatóság elnöke is azt mondta, hogy alaptörvényt sért, azt nem tudni, a módosítást volt-e ideje átnézni Péterfalvi Attilának. Hasonló titkosítási rendszert foglaltak törvénybe a Magyar Postára vonatkozóan is, mondván, már nem monopólium, helyt kell állnia a piacon, és a versenytársakat előnybe juttatná, ha üzleti titkai kikerülnének. Sok milliárd a tétje annak a törvénymódosításnak is, amely az olimpiát támogató cégeknek is adókedvezményt ad. Az már csak hab a tortán, hogy a jegybankelnök, Matolcsy György fizetésének emelése sem várhatott tovább, mostantól ötmilliót kap havonta.
Mit kíván a magyar pedagógus?
Nem lehet véletlen, hogy március 15-e küszöbén a hazai tanártársadalom új szervezete, a Civil Közoktatási Platform 12 pontban foglalta össze követeléseit. Méghozzá azokat, amelyeknek teljesítése nem várhat, a határidő azonnal, ez vonatkozik a közoktatás rendszerszintű átalakításának elindítására is, mégha ez a munka maga persze sokáig tarthat. Még a 12 pont publikálása előtt tett megdöbbentően őszinte nyilatkozatot Pukli István, a tanárlázadás egyik arca, aki a Klubrádióban az ellene induló támadásoknak elébe menve kiteregette családi ügyeit, egy nagyapát, aki ávós volt, és egy testvért, aki köztörvényesként ül. A vallomásra Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebookon reagált, és bár az nehezen hámozható ki, mit is akart mondani, de a poszt fókuszában mindenesetre annak emlegetése áll, hogy Pukli MSZP-tag volt.
Gáncs a kvótanépszavazásnak
Nem lesz sima ügy a kormány kezdeményezte kvótanépszavazás. Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője már be is adta kérelmét a Kúriához, hogy vizsgálja felül a Nemzeti Választási Bizottság határozatát. Várható még legalább egy hasonló beadvány, a Magyar Liberális Párt részéről. A Kúriának 90 napja van elbírálni a kérelmeket. Már tudható, hogy a magyar ellenzéki politikusokon kívül az Európai Bizottságnak és Angela Merkel német kancellárnak sem tetszik a kvótanépszavazási ötlet. Merkel azóta ismét kijelentette, hogy minden menekültet el kell osztani az unió tagállamai között, viszont az érkezők nem választhatják meg, hova mennének. Ezt egyébként egy friss uniós bírósági ítélet jogszerűnek mondta ki. A kvótákról szóló végleges döntést sürgeti, hogy a menekülthelyzet a görög-macedón határon ismét válságosra fordult, éppen azért, mert közös döntés híján az államok összehangolatlan intézkedésekkel akadályozzák a menekültek utazását, átjutását.
"Jobb elugrani a kényes ügy elől"
Kibeszélésről letiltott bírók mondták el a hvg.hu-nak, hogy régen nem függetlenek, mert mindent áthat a karrierféltés és a megfelelési kényszer. Nevüket nem adhatták véleményükhöz, mert azzal állásukat kockáztatták volna, de inkognitóban megdöbbentő dolgokat meséltek az igazságszolgáltatás rendszeréről, arról, hogy milyen eszközei vannak a hatalomnak arra, hogy befolyásolja a bírói ítéleteket. Már nem a „leszólástól”, a nyílt nyomástól kell tartani, hanem attól, hogy erre már nincs is szükség, írta le a helyzetet egyikük: „A politikai váltással mostanra kicserélődött a belső vezetés és a szakmai irányítás, már minden poszton a ’megfelelő’ ember van. Ez nem újdonság, és nem a Fidesz kormányra kerülése óta van így, de soha nem érvényesült ilyen mértékben”.
"Ritkán is rontom el"
A sehova tartozás élménye biztonságot ad és a függetlenség záloga – egyebek mellett erről beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban a 80 éves Bodor Ádám Kossuth-díjas író. Megkérdeztük, miért nem idomult soha pályatársaihoz és az irodalmi trendekhez, miért gondolja, hogy a luxusba is bele lehet fulladni, mit szól ahhoz, hogy sokan nagy pesszimistának tartják, és honnan tudja, hogy jó-e, amit ír.
A nap képe Amerikából jött, ahol a szuperkedden sok minden eldőlhet, Hillary Clinton például - akár a hátralévő előválasztásoktól függetlenül - gyakorlatilag a demokraták elnökjelöltjévé avanzsálhat.