2016. február. 19. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 19. 14:16 Itthon

Elcsalta egy pár a roma gyerekeknek szánt pénzt

Vádat emeltek egy egyesület vezetői ellen, akik magukra költötték a hátrányos helyzetű fiataloknak szánt pályázati pénzt.

Vádat emelt a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség egy végegyházi közhasznú egyesület két vezetője és hat társuk ellen, akik a saját céljaikra használták fel a hátrányos helyzetű roma fiatalok számára elnyert támogatást, majd az elszámoláshoz és az újabb támogatási részösszeg lehívásához fiktív számlákat használtak fel – közölte a vádhatóság pénteken.

A vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott – egy 44 éves férfi egy 37 éves nő – az adott időszakban élettársak voltak, együtt alapították 2004 júliusában az egyesületet. A társadalmi szervezet elnöke a férfi lett, de valójában az élettársa is eljárt a projekt ügyeiben. Az egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton 2010 májusában mintegy 29,5 millió forint támogatást nyert el, amelynek forrása részben az Európai Szociális Alap, részben a központi költségvetés volt.

A támogatásból ifjúsági klub létrehozását kívánták megvalósítani, amely a hátrányos helyzetű roma lakosság, elsősorban a fiatalok társadalmi integrációjának elősegítését szolgálta volna. A pályázat projektmenedzseri feladatait egy 49 éves szegedi nő, a harmadrendű vádlott látta el.

A támogatás összegéből mintegy 29 millió forintot az első- és a másodrendű vádlott több részletben levett az egyesület folyószámlájáról, és azt a saját céljaikra, a megélhetésükre fordították, abból a harmadrendű vádlott is részesült. A pénz jogosulatlan felhasználását az egyesület vezetői valótlan tartalmú, fiktív számlákkal leplezték, amelyeket a további öt vádlott állított ki.

A támogatás elszámolásához, illetve a következő támogatási részösszeg lehívásához felhasznált fiktív számlákat meg nem történt rendezvények szervezéséről – például szakmai előadások, falunap, kiállítás, tábor – és ezekhez kapcsolódó étkeztetésről, szállásról állították ki.

Az ügyészség az első-, a másod- és harmadrendű vádlottat jogosulatlan gazdasági előny társtettesként, folytatólagosan elkövetett megszerzésének bűntettével, míg a többi öt vádlottat ehhez nyújtott bűnsegédi közreműködéssel vádolja. Az ügyet a Gyulai Járásbíróság tárgyalja.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.