Itthon hvg.hu/MTI 2016. február. 08. 17:46

Hegedüs leváltásán fáradozik az ORÖ megbízott elnöke

A roma önkormányzat megpuccsolt elnöke, Hegedüs István délelőtt közleményében jelezte, hogy az önkormányzat feloszlatását fogja kezdeményezni. Az ORÖ megbízott vezetőjeként jelenleg tevékenykedő Csala Elvira úgy fogalmazott, hogy ezzel Hegedüs és társai helyrehozhatatlan kárt okoznak a szervezetnek.

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ). A szívrohama miatt kórházba került Hegedüs Istvánt az ORÖ közgyűlése január 18-án – az elnök és a hozzá közel állók szerint – megpuccsolta, miközben Hegedüs nem tudott megjelenni a közgyűlésen. A megbízott hivatalvezető Csala Elvira lett, aki egyes információk szerint a korábbi elnök Farkas Flórián érdekkörébe tartozik, de Hegedüs nem kívánja átadni hivatalát. A Híd a munka világába program forrásainak botrányos felhasználása miatt alakult ki feszültség, mint délelőtt megírtuk, Hegedüs fel szeretné oszlatni a teljes közgyűlést, hogy egy megújult szervezet próbáljon megoldást keresni a pénzügyi gondokra.

Farkas Flórián és Hegedüs István egymás ellenfeleivé váltak a tavalyi év során.
Fazekas István, Túry Gergely

Csala Elvira közleményben reagált Hegedüs közleményére, miszerint ő hétfőn megjelent az ORÖ székhelyén a hivatal átadás-átvételére, azt azonban Buri Edina és Hegedüs István elnök (Lungo Drom) megtagadta tőle. "A hivatal átadás-átvételének megakadályozásával Hegedüs István nyíltan vállalja azt, hogy az általa vezetett önkormányzat törvénytelenül működik. Asszisztál Buri Edinának, egy olyan hivatalvezetőnek, akinek már nem áll fenn jogviszonya, kötelezettséget nem vállalhat, minden tette törvénysértő és következésképpen bűncselekmény elkövetését vonhatja maga után" – fogalmazott.

Csala Elvira egy újabb kormányhivatali leiratra hivatkozva azt írta, hogy a kormányhivatal ismételten rögzítette: a közgyűlés január 18-ai ülésén hozott határozatok törvényesek, az abban foglaltakat Hegedüs István elnöknek végre kell hajtania és biztosítania kell a megbízott hivatalvezetőnek a tisztséggel járó jogosultságokat, a hivatalban található iratokat és egyéb, a munkavégzéshez nélkülözhetetlen tárgyi és személyi eszközöket.

"Az elnök és a felmentett hivatalvezető a magyarországi cigányságnak helyrehozhatatlan károkat okoznak, botránykeltő és elfogadhatatlan magatartásuk tönkreteszi a cigányság egészének megítélését" – áll a közleményben. Azonban a fővárosi kormányhivatal január 26-án azt közölte, hogy amíg bíróság nem szünteti meg a tisztségét, Hegedüs István látja el az ORÖ elnöki feladatait.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.