Itthon hvg.hu 2016. február. 01. 00:48

Szijjártó Péter nyakára hágott egyik lakása árának

Viszont már csak 30 millióval tartozik szüleinek ,és felújította új luxusházát Dunakeszin.

A külgazdasági és külügyminiszter tavaly eladta a korábbi lakásául szolgáló 140 négyzetméteres, haszonélvezettel terhelt garázsos ikerházi lakását Dunakeszin, így 45 milliós családi tartozásából visszafizetett szüleinek 15 millió forintot. Az ingatlanért kapott pénz többi része nem látható mostani nyilatkozatában, igaz, felemészthette azt 2014-ben, szintén Dunakeszin vásárolt – felerészben az ő tulajdonában álló ­– hatalmas házának felújítása. Erre talán az eladott lakásért kapott pénz sem volt elég, mert egyéb megtakarításai is csökkentek, értékpapírban, biztosítási eszközalapban és bankszámlán egy évvel korábban összesen 4,2 milliója volt, most ez 2,9-re apadt. Pedig Szijjártó a korábbi években még akkor is jelentősen növelni tudta megtakarításait, ha közben zártkerteket, szőlőt és üdülőt vásárolt (csak az utóbbinak egyedüli tulajdonosa) Balatonedericsen.

Szijjártó továbbra is – már 1994-től – 3/5 részben tulajdonosa egy 371 négyzetméteres győri családi háznak, amely haszonélvezettel terhelt. Dunakeszi új lakásáról annak idején nagyon sok szó esett, mert nehezen magyarázta meg, honnan kerített pénzt a vásárlásra. Az 1586 négyzetméteres telken álló ház lakótere 334, pincéje 249, úszómedencéje 61, terasza 65 négyzetméter.

Szijjártó Péter jövedelmi viszonyai nem változtak, bevétele csak a miniszteri fizetésből (1 101 900 Ft/hó) és a képviselői tiszteletdíjból (224 363 Ft) van.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.