2016. január. 28. 13:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. január. 28. 14:23 Itthon

Sarlóval ölte meg barátnőjét egy 23 éves férfi, mert azt hitte, megcsalta őt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség azzal a 23 éves fiatalemberrel szemben, aki ittas állapotban egy házi készítésű sarlóval azért támadt az élettársára, mert azt hitte, hogy rajtakapta, mikor éppen megcsalta őt.

A Heves Megyei Főügyészség közleménye szerint a 23 éves vádlott kilenc éve élt együtt a sértettel, de kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes: gyakran veszekedtek, a férfi többször bántalmazta élettársát, aki emiatt néha napokra elköltözött tőle.

2015. július 11-én spontán családi összejövetel alakult ki Bükkszenterzsébeten, az utcán, az élettársak által is lakott ház előtti területen, ahol a jelen lévők zenét hallgattak, a felnőttek italoztak. Délután az ittas állapotba került vádlott összeveszett az élettársával, akit előbb szidalmazott, majd a lakrészükben többször megütött, megrúgott, illetve a hajánál fogva rángatott, azután magára hagyott, mivel egy barátjával átbiciklizett a közeli Tarnaleleszre, ahonnan csak este tért haza.

Amikor a szobába lépett azt látta, hogy az őt korábban kísérő barátja már a lakrészükben tartózkodik, élettársa pedig – feltehetően az elfogyasztott alkohol hatására kialakult hányingerrel küzdve – hiányos öltözetben ül az ágyon.

A szituációból azt a következtetést vonta le, hogy a nő megcsalta őt a barátjával. Ezért először a férfit ütötte meg úgy, hogy az beesett a tűzhely mögé, majd a nőre támadt, akit egy 32 cm hosszú törött szerszámnyéllel és egy házi készítésű sarlóval durván és kitartóan bántalmazott, amivel összesen 54 rendbeli sérülést okozott, közülük legalább hatot a sarló élével és a hegyével. A sértettet később a szülei vitették kórházba, de ott már szakszerű intenzív kezeléssel sem tudták megmenteni az életét.

A Heves Megyei Főügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a – jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő – vádlottal szemben fegyházbüntetést szabjon ki, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze a nyomozás során keletkezett, több mint hatszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.