Itthon hvg.hu 2015. december. 16. 13:57

L. Simon László kezdeményezte a Hóman-szobor felállítását

Az elmúlt hetekben egymásra mutogattak a kormány egykori és jelenlegi tagjai, hogy ki adott közpénzt az antiszemita Hóman Bálint szobrának székesfehérvári felállítására, azóta kiderült, hogy L. Simon László államtitkár kezdeményezte a szobor felállítását. A botrány óta Orbán Viktor is bejelentette, hogy nem támogatja a zsidóellenes Hóman Bálint szobrának felállítását, valamint a város polgármestere sem.

A fejér megyei múzeum egykori igazgatója, Fülöp Gyula régész szerint a székesfehérvári születésű L. Simon László kezdeményezte a Hóman-szobor felállítását - írja a nol.hu, azt is felelevenítve, hogy L. Simon már többször méltatta Hóman személyét, miszerint " van átjárás a politika és a kultúra között."

A Marosi Arnold Alapítvány elnöke szerint L. Simon azt követően kereste meg, hogy a városban a Bartók Béla téren felállították Klebersberg Kunó szobrát. Az államtitkár azt szerette volna, hogy a téren helyet kapjon Kornis Gyula és Hóman Bálint szobra is, mondván: "a pénz megvan rá." Azt is kérte L. Simon, hogy az alapítvány adja a nevét a szoborállításhoz.

A régész miután alaposabban körüljárta Hóman életútját és fény derült számára is az egykori miniszter zsidóellenes megnyilvánulásaira, visszalépett a megállapodástól. L. Simon ezt követőn fordult a Hóman Bálint Alapítványhoz, de a hivatalos papírok kitöltésében még Fülöp is segédkezett.

A portál megkereste a kulturális államtitkárságot, ahol mindössze azt a tájékoztatást kapták, hogy Orbán Viktor mindenről tájékoztatást nyújtott a parlamentben. Orbán az ellenzéki kérdésekre reagálva elmondta, hogy nem támogatja olyan személyek szobrának a felállítását, akik kollaboráltak a megszálló németekkel. Korábban Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is arra kérte az alapítványt, hogy adják vissza a kormánytól kapott közpénzt és saját összegből finanszírozzák a szoborállítást, azonban nem vonták vissza a kiadott engedélyt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.