2015. december. 15. 08:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. december. 15. 10:58 Itthon

Hunvaldnak újra börtönbe kell mennie, rosszul számolták ki a büntetését

Egy évre újra börtönbe kell vonulnia Hunvald Györgynek, miután a Szegedi Ítélőtábla már helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzését – írta a Magyar Idők.

Az MSZP egykori, VII. kerületi polgármesterét kétszer is elítélték, először jogerősen hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért egy év szabadságvesztésre, egy másik ügyben pedig hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért két év hat hónapra – idézte fel a Magyar Idők.

Az egykori kerületvezető viszont összesen két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban, de mindkét bíróság úgy határozott, hogy a volt politikus ezalatt kitöltötte teljes büntetését.

A különbségre a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség figyelt fel, és július 16-án a Fővárosi Törvényszéken különleges eljárásban indítványozta a fogva tartás utólagos beszámítását. Erről a törvényszék az ügyészi indítvánnyal egyezően döntött. Akkor közölték, hogy a jogerős ítéletben helytelenül szerepelt a fogva tartással kapcsolatos számítás, mivel az előzetesből csak egy évet lehet beszámítani.

Ezt tette helyre a Fővárosi Törvényszék a végzésében, amely ellen Hunvald fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A másodfokú bíróság helybenhagyta a fővárosi végzést és megállapította, hogy Hunvald György így csak két és fél évet töltött ki az összesen három és fél évnyi büntetéséből. Ez a lap szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy a politikusnak mintegy tizenegy hónapra még vissza kell térnie a börtönbe.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.