Itthon hvg.hu 2015. december. 02. 05:25

Minden előzmény nélkül összevertek egy kislányt a nyílt utcán

Egy 32 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy a Pest megyei Örkényben minden ok és előzmény nélkül összevert egy 14 éves kislányt, aki éppen arra járt.

Testi sértéssel gyanúsít a dabasi rendőrség egy 32 éves dabasi férfit – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanú szerint I. András kedd délután, 4 óra körül egy örkényi családi ház ablakán dörömbölt. Az arra sétáló 14 éves kislány megpróbálta kikerülni a férfit, aki minden előzmény nélkül a gyermekre támadt, rugdosta, és ököllel többször arcon ütötte, majd elmenekült. A gyereket a mentők kórházba szállították.
 
A rendőrök hamar azonosították a támadót, majd I. András lakásához mentek, aki zavartan viselkedett, a feltett kérdésekre nem tudott egyértelmű válaszokat adni.

A férfit a nyomozók a verés után egy órával elfogták, előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.