A patológiáról a legtöbb embernek a boncasztal jut eszébe, nem pedig a mikroszkóp és a százmilliós DNS-elemző gépek. Az Országos Onkológiai Intézet patológusai „űrközpontban" dolgoznak, mégis jóval kevesebbet keresnek, mint nyugati kollégáik.
Legtöbben a patológusokat a boncmesterekkel azonosítjuk, pedig előbbiek jóval sűrűbben kapcsolják be a mikroszkópot, mint a koponyafűrészt. Ennek megfelelően a patológusok, amikor elárulják a foglalkozásukat, még mindig azt hallják: „Remélem, nem kerülök a kezeid közé!”.
Boncolástól a DNS-ig
Tóth Erika, a Sebészeti és Molekuláris Patológiai Osztály vezetője is értetlenkedéssel találkozott, amikor kiváltotta a vállalkozói igazolványát, hogy otthon is dolgozhasson:
Mostantól a konyhaasztalon boncol?
– lepődtek meg, akik lemaradtak arról, hogy manapság a patológusok már a munkaidejük 90 százalékát élő embereknek szentelik. A képalkotó eljárások és a laborvizsgálatok hatékonyabbá válásával már ritka a homályban maradó halálok, az Onkológiai Intézetben tavaly mindössze 150-szer boncoltak. A szövettani diagnosztika és a molekuláris patológia elképesztő ütemű fejlődése pedig mára kulcsszereplőkké emelte a patológusokat a betegségek előrejelzésétől és diagnosztizálásától egészen a megfelelő terápia kiválasztásáig.
„Ami tegnap tudomány, az holnapra diagnosztika” – érzékeltette Tóth Erika, hogy mennyire gyorsan épül be egy-egy új kutatás a patológusok gyakorlati munkájába. 1990 és 2013 között több laborban dolgoztak párhuzamosan egyetlen ember genomjának feltérképezésén, 2015-ben egy nagyobb fémdobozba pakolt gép egy-két nap alatt végzi el ugyanezt a munkát. A patológusok pedig a DNS vizsgálata alapján javasolhatnak például egyénre szabott terápiát daganatos betegeknek.
A patológia nem csak rákbetegekkel foglalkozik, de az OOI-ban értelemszerűen a kapott minták 95 százaléka daganatos szövet. Így a betegnek megfelelő terápiát választó szakorvosi csapatban, az onkoteamben az onkológusok, a radiológusok és a sebészek mellett ott találjuk a patológusokat is. A patológiai diagnózis meghatározó a beteg sorsa szempontjából, sokszor megszabja, hogy sebészeti beavatkozásra, gyógyszeres vagy sugárterápiára van-e szükség.
A magyar egészségügyben ez már sikersztori
Az OOI patológiáján, ami az ország egyik legnagyobb patológiai osztálya jelenleg 12 szakorvos, 8 rezidens és 17 asszisztens látja el összehangoltan ezt a fontos feladatot – rájuk éves szinten 13 ezer beteg jut, ami 20 ezer mintát és 140-150 ezer tárgylemezt jelent. Gyors fejszámolás után döbbenetes adatot kapunk: egy szakorvos egy évben 10 ezernél több metszetet véleményez. Ez a szám közel a duplája annak, amennyit az angol orvosoknak engedélyez a szigorúbb minőségbiztosítási rendszer.
A fenti adat ellenére saját szerencsés helyzetüket hangsúlyozta Tóth Erika. Még európai viszonylatban is jól felszerelt a laborjuk, ami nem kis szó, ha azt vesszük, hogy a molekuláris patológia fejlődésének köszönhetően egy gép százmilliós tételt is jelenthet. Az orvoshiány már egy másik kérdés: Tóth Erika szerint az osztályán kétszer ennyi patológus lenne az ideális, azonban ennyi szabad patológus nincs az országban. De patológus szakasszisztensek sem állnak sorban a munkaügyi hivatalban, pedig a jó metszet a jó diagnózis alapja.
Az OOI patológiáján Nyugat-Európától eltérően több területtel is foglalkoznak a szakorvosok, de igyekeznek specializálódni. A nehezebb eseteket kisebb kórházakból emiatt sokszor küldik az Onkológiai Intézetbe másodvéleményre. De ennek további oka is van:
Egy patológus egyedül nehéz helyzetben van
– nyit be Tóth Erika a konzultációs laborba, ahol hosszú asztalon sorakoznak a több nézőfejes mikroszkópok. Ezen a patológiai osztályon minden eset nehéz, de egyébként is létszükséglet Tóth Erika szerint, hogy egy patológus kollégákkal konzultálhasson, így csökkentve a tévedés lehetőségét. A kisebb kórházakban erre kevesebb lehetőség van, nem ritka hogy egy-két patológus jelenti a patológiai osztályt. Ezért már többször felmerült, hogy centralizálni kellene a laborokat.
Csak az marad, aki nem akar elmenni
Az infrastruktúra mellett nyilvánvalóan patológusokból is hiány van, pedig egyre népszerűbb a terület. Régen patológus nem lett valaki, hanem maradt: sokan nem jutottak belgyógyász vagy sebészrezidens álláshoz és ilyenkor átmenetileg a patológiát választották. Tóth Erika kilencvenes évek eleji rezidensemlékei óta nagyot fordult a világ: betöltetlen orvosi állások tömkelege várakozik, mégis sokan eleve patológusnak készülnek. Közülük néhányan a többi magyar orvoshoz hasonlóan külföldre mennek, Tóth Erika osztályáról az elmúlt pár évben három szakorvos ment Angliába és még többen vették Svédország felé az irányt.
Az angolszász világban tízszeres, Németországban ötszörös a patológusok jövedelme, az elvándorlás okait tovább nem is kell keresni. De Tóth Erika, aki szintén dolgozott egy évet Írországban, további érveket is sorolt a külföldi munkavállalás mellett:
- nyugodtabb körülmények, a betegszámhoz kötött orvoskvóta miatt
- több idő a regenerációra
- rengeteg hasznos tapasztalatot is hoz magával haza az orvos
- önképzési lehetőségek: államilag támogatják például a szakirodalom-vásárlást és a kongresszusokra járást.
Egy magyar orvosnak itthon ez legfeljebb álmaiban létezik: „gyakorlatilag saját zsebből képezzük magunkat". A fiataloknak valamennyit segít a Markusovszky-ösztöndíj, de a szakvizsga letétele után ez megszűnik, ezért paradox módon számíthatnak a fizetésük csökkenésére.
Ennyi pénzből az tud családot alapítani, akit támogatnak a szülei, a külföldi munkavállalás nélkül szinte lehetetlen továbblépni. A csábításnak nehéz ellenállni, mert sok orvost napi szinten bombáznak ajánlatokkal külföldről. Ezek a külföldi munkavállalások papíron nagyon jól hangzanak – fogorvosok, sebészek, aneszteziológusok gyakran élnek is vele –, de az ingázásnak is megvannak az árnyoldalai.
Az előbb felsorolt szakorvosok sokszor szabad hétvégéiket áldozzák be egy-egy ügyeletért, rendelésért; a patológusok legalább egy hétre mennek. Ilyenkor az itthon maradtak túlóráznak még többet és igyekeznek pótolni az átmenetileg kiesett kollégát. Sokan választják ezt a megoldást a tartós kint lét helyett, mivel szoros kulturális és családi kötelékek tartják őket itthon.
Ezeknek a külföldi munkáknak a nyári időszakban van főszezonja: magyarországi orvosok pótolják nyaraló külföldi kollégáikat, ami tovább súlyosbítja az orvosok leterheltségét Tanulmányok hosszú sora kevésbé leterhelt nyugati patológusoknál 2 százalékra teszi a nagyobb hibák elkövetésének arányát. A magyar patológusok túlterheltek és hiába jó szakemberek – amit az is bizonyít, hogy kapkodnak értük külföldön –, évente 10 ezer esetből könnyebb tévedni.
Ez a munka még úgy is stresszes, hogy „a metszetek nem beszélnek vissza”, és a két éve bevezetett laboratóriumi nyomkövető rendszernek köszönhetően nem is keverednek össze. Viszont hiába adott az évek során egy patológus akár százezer korrekt diagnózist, elég egyszer tévedni egy hosszú munkanap végén, és akár számolhat is egy műhibaperrel.
(A cikk apropója, hogy éppen most van a patológia nemzetközi hete. Ezért az Onkológiai Intézet patológiáján is várták a téma iránt érdeklődőket, akik a laborokban is körülnézhettek. A különböző szakterületek értői előadásokon ismertették a patológia jelenlegi állását és egyöntetűen kiemelték a szűrővizsgálatok fontosságát. Ugyanis a magyarok egészségügyi kultúrájának is köszönhetően még mindig nagyon rosszak az ország daganatos megbetegedési mutatói.)
