2015. november. 02. 06:55 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 02. 10:07 Itthon

Megkéselte a feleségét és a fiát egy férfi Jászapátiban

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki jászapáti lakásukban megszúrta feleségét, majd a fiát is - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az eddigi adatok szerint a férfi vasárnap este késsel megszúrta feleségét, majd hazaérkező fiát is, akivel dulakodni kezdtek. A 22 éves fiú életveszélyes, az nő súlyos, a támadó könnyebb sérüléseket szenvedett. 

A nyomozók az 51 éves férfit a helyszínen elfogták, életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.