Itthon MTI 2015. október. 24. 15:45

Jobbik: a Fidesz bűnözőkkel dolgozik együtt

Sz. Ferenc a Fidesz erkölcsösségének mintája

A Jobbik magyarországért Mozgalom az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez.

"Két hét alatt rendet teszünk" - mondta Pintér Sándor, a Fidesz-kormány belügyminisztere 2010-ben. Azóta sokszor 2 hét telt el és nem lett rend. Nehéz is úgy rendet tenni, ha közben a Fidesz prominensei bűnözőkkel, bűnözői csoportokkal dolgoznak együtt.

Az elmúlt időszakban több hír is szólt arról, hogy Kubatov Gábor, a Fradi elnöke kétes hírű és kétes ügyekbe keveredett embereket alkalmaz a Ferencvárosnál. Sajtóhírek szerint az FTC-nél alkalmazott emberek részesei voltak többek között egy baktalórántházai bandaháborúnak és a Nagyvárad téri lövöldözésnek is.

Legutóbb ismét verekedés és lövöldözés volt a főváros XVIII. kerületében, amelynek résztvevői Sz. Ferenc és F. Pál, a Kubatov által irányított Fradi volt és jelenlegi alkalmazottjai. Egyikőjük az az Sz. Ferenc aki nemrég a Fidesz-székház védelménél is tevékeny szerepet vállalt. Ő akkor azt mondta, hogy "a Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként, erkölcsi kötelezettségemnek tartottam, hogy pártomat, ebben a nehéz helyzetben is támogassam".

Sz. Ferenc főnöke, Kubatov Gábor nemcsak a Fradi elnöke, hanem a Fidesz pártigazgatója és a Fidesz alelnökaspiránsa is. Ez a Fidesz valódi arca, ez a Fidesz valódi erkölcsisége.

A többi ellenzéki szervezet nem reagált Sz. Ferenc esetére.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.