Pár tucatnyian vettek részt a baloldali civil tüntetésen a Nemzeti Múzeum előtt, ahol a szervezők a fotelforradalmárokat is bírálták.
Ugyan a rendőrök azt tervezték, hogy a demonstráció miatt lezrják a Nemzeti Múzeum előtti sávot, és elterelik a forgalmat, erre végül egyáltalán nem volt szükség. Merthogy a civilek által szervezett kormányellenes demontráció elfért a járdaszigeten is. Körülbelül százan vettek rajta készt, köztük Ungár Klára, Tóth Zoltán, Bauer Tamás.
A parlamentbe bejutott pártok ugyanis most nem készültek nagy csinnadrattára, a demonstrációt meghagyták a civileknek. Így maradt a Vajda Zoltán-féle Új Magyar Köztársaság "Szabad a Gazda" rendezvénye.
A felszólalók elkeseredettnek tűntek a kevés létszám miatt, s bár elhangzott, hogy Budapest legnagobb '56-os megemlékezését tartják, Vajda Zoltán nem hagyta annyiban, és bírálta azokat az ellenzékieket, akik a kényelmes fotelben ülve posztolnak és lájkolnak.
Lattman Tamás '56-tal vont párhuzamot, például Pozsgay személyén keresztül, vagy hogy Orbán Viktor az oroszok kizavarásáról beszélt '89-ben, most meg már itt vanak a spájzban, és rajtunk keresztül akarnak belopakodni az Unióba.
Hammer Ferenc szociológus szerint ilyenkor névsorokat szokás felolvasni, az '56-os hősökét, de ő most azokat a neveket olvassa fel inkább, akik nemet mondtak ennek a kurzusnak.
Végül ismét Vajda Zoltán beszélt, aki Natascha Kampuschoz hasonlította az országot, azaz az ország is az elrablóit megtűri.