2015. október. 13. 08:15 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 13. 10:20 Itthon

Velkey: Sok ponton muszáj változtatni a kórházi rendszeren

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint sok ponton muszáj változtatni a kórházi rendszeren, a helyi finanszírozásokon és a struktúrán is, csak a korábbiaknál sokkal óvatosabban, kisebb lépésekben.

A Magyar Kórházszövetség elnöke, Velkey György az M1-en azt mondta: az elmúlt másfél évtizedben három ütemben volt jelentős struktúraátalakítás, ágyszámcsökkentés, osztálybezárás. A helyi választások is azt mutatták, hogy az emberek nem viselik már el kórházaik redukálását. Hozzátette ugyanakkor, hogy szakmailag lehetne még apró lépéseket tenni, például évi ezer szülés alatti szülészeteket nem lenne érdemes működtetni.

A fizetős szolgáltatásokról szólva azt emelte ki: nem szabad teljesen kivinni a magánellátást a közellátást végző kórházakból, de időben és térben el kell határolni. Szerinte a közkórházakban a nagyon jó szakemberek, az egyre jobb infrastruktúra és műszerezettség használható volna erre a célra, az így termelődő profitot a közellátásra fordíthatnák, a munkaerőt pedig stabilizálná, mert helyben jutnának pluszforráshoz.

A szükséges változások közül arról is szólt: a szociális ellátások és az egészségügy határterületén való átmeneteken kellene javítani. Példaként említette, hogy Európában Magyarországon a leghosszabb a kórházi kezelések ideje, ami azzal magyarázható, hogy a kórházakból nem tudják időben áttenni a betegeket a szociális ellátásba.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.