Itthon MTI 2015. október. 13. 16:10

Göncz Árpádot Óbudán helyezik örök nyugalomra

Az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra a múlt héten elhunyt volt államfőt, Göncz Árpádot.

Göncz Árpád családja arról tájékoztatta az Országgyűlés Hivatalát, hogy a volt köztársasági elnököt november 6-án helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben. A 15 órakor kezdődő gyászszertartáson – végakaratának megfelelően – az egykori rabtárs Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt. 

Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője. Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése alapján választotta a parlament augusztusban öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újabb öt évre újraválasztották.

Fazekas István
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.