2015. szeptember. 13. 10:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 13. 10:53 Itthon

Menekültcharter Hegyeshalomba

Menekültszállító különvonat indult vasárnap délelőtt Szegedről egyenesen Hegyeshalomba.

„Charterjárat indul Szegedről Hegyeshalomra” – mondták be vasárnap fél 10-kor a szegedi vasútállomáson. A szerelvényeken a menekülteket segítő önkéntesek szerint több százan utaztak, információik szerint regisztráció nélkül.
A menekültek egy része hajnali 3-kor érkezett a vasútállomásra rendőrök kíséretében. Az önkéntesek úgy tudják, az ekkor ideérkező 110 menekült attól a csoporttól szakadhatott le, amelyik éjjel a röszkei gyűjtőpontról távozott el, a rendőrök akarata ellenére. Ennek a csoportnak a tagjai lehettek azok is, akiket hajnali 5 órakor szintén rendőri kísérettel, busszal szállítottak ide.
Az önkéntesek elmondása szerint a rendőrség és a vasúttársaság hosszan egyeztetetett telefonon, majd kiderült, hogy reggelre szerelvény érkezik, amellyel elszállítják a menekülteket. A vonat 9 órára futott be az állomásra, akkor már több százan ültek rajta – a hvg.hu információi szerint ők is az éjjel Röszkéről útnak induló csoporthoz tartoztak, de őket még a falu közelében elfogták. Végül a vonat 10 óra előtt kifutott a szegedi állomásról.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.