2015. július. 30. 10:05 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 30. 10:52 Itthon

Hónapokon át erőszakolta nevelt gyermekeit egy férfi Csongrádban

A gyanú szerint a 32 éves férfi 2014. januártól járt át éjszakánként a hatéves kislány és a tízéves kisfiú szobájába. Az év novemberében a gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek, akkor merült fel, hogy szexuális bűncselekményeket szenvedtek el.

A gyanú szerint hat- és tízéves nevelt gyermekeivel fajtalankodott egy magyarcsanádi férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A nyomozás adatai szerint a 32 éves férfi hatéves nevelt lánya és tízéves nevelt fia sérelmére követett el szexuális bűncselekményt 2014 januárjától.

A gyanú szerint H. Zoltán több alkalommal kihasználta, hogy élettársa alszik, átment valamelyik gyerek szobájába, és őket szexuális bűncselekmény eltűrésére kényszerítette.

A gyerekeket 2014 novemberében nevelőszülőnél helyezték el, ezután vetődött fel a bűncselekmény gyanúja. A büntetőeljárás hivatalból indult a férfi ellen.

A rendőrség szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette H. Zoltánt, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.