Minden tizedik magyar diák félbehagyja tanulmányait, de a korai iskolaelhagyók 11,4 százalékos aránynak is örülni kell, mert a trend három év után először javulni kezdett. A tanulmányaikat félbehagyók többsége a kilencedik osztálynál adja fel.
A magyarországi diákok több mint 11 százaléka kihullik az iskolákból. Még ha magasnak is tűnik ez a szám, valójában éppen most fordult meg a trend – írta a keddi Magyar Nemzet. Három év után először ugyanis idén kezdett el csökkenni a korai iskolaelhagyók aránya.
Míg a legutóbbi mérésnél 11,4, egy évvel korábban 11,9 volt ez az arányszám. A tanulmányaikat félbehagyók többsége a kilencedik osztálynál adja fel. Az átlagnál nagyobb arányban morzsolódnak le a szegények, bevándorlók, kisebbséghez tartozók gyermekei.
Különösen kritikus iskolafajta ebből a szempontból a szakiskola. Az elmúlt tanévben hat és fél ezren járták újra a kilencedik osztályt, míg két tanévvel korábban több mint kilencezren voltak a bukók.
A Tempus Közalapítány szerint hat fő rizikótényező van, amely bukáshoz vezethet:
1. gyakori hiányzás
2. romló tanulmányi eredmény
3. évismétlés
4. a diák viselkedésének szélsőséges megváltozása
5. fokozott unalom a tanórákon
6. kiközösítettség, vagy mások kiközösítése