Strandoló medikusok segítségével, 3 perc alatt sikerült újraindítani annak a 21 éves nőnek a légzését és keringését, akibe villám csapott csütörtök délután Vonyarcvashegyen. Rajta kívül egy 65 éves nő is súlyos állapotban volt, és további három strandolót is zsibbadásos tünetekkel vittek kórházba. A vízimentők megjegyzik, máshogy is alakulhatott volna, ha a fürdőzők betartják az utasításaikat.
Mozgalmas volt a vízimentők napja csütörtökön. A legnagyobb feladatot a vonyarcvashegyi strandra betörő zivatar adta a vízimentőknek és a strandon szolgálatot teljesítő ügyeletes mentőtisztnek – írták pénteki közleményükben.
A másodfokú viharjelzés, valamint a fürdőzés befejezésére felszólító vízimentők szavára fittyet hányó "bátor" fürdőzők megtudhatták, hogy mivel jár a felelőtlenségük – írták szigorúan.
Több szemtanú is elmondta, hogy a viharjelzés után a vízimentők és a strand személyzete is folyamatosan próbálta a vízben levőket a partra terelni, de ez többeknél süket fülekre talált. Mikor lecsapott a vihar, csak akkor indultak meg a part felé a még bent levők, eközben csapott a vízbe egy villám.
3 perc alatt, medikusok segítségével sikerült visszahozni a lányt
Ketten, egy 21 éves és egy 65 éves nő ezután már nem tudott a saját lábán a partra jutni, ráadásul mire a fiatalabbik hölggyel a barátja a partra ért, addigra leállt a légzése és a keringése. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentői siettek a segítségére, és a strandolók közül két orvostanhallgató is felajánlotta a segítségét, amit a vízimentők elfogadtak, így volt lehetőségük a strandon szolgáló mentőtisztet értesíteni. A szakadó esőben a mentőtiszttel közösen – az ilyenkor szükséges eszközökkel – futottak vissza a bajba került lányhoz, akinek keringését és légzését is sikerült elindítani nem egészen 3 perc alatt.
Mire az Országos Mentőszolgálat két mentőautója a helyszínre ért, addigra a fiatal lány tudata is visszatért. Őt, a 65 éves asszonyt, valamint további három – zsibbadásos tünetekre panaszkodó – embert vittek kórházba a helyszíni vizsgálatok után.
Gumimatraccal elsodródó családot is mentettek
A vonyarci eseten kívül több esetben szükség volt a mentőhajók segítségére is. Gyenesdiáson, Balatonfüreden az erős szélben elsodródott fürdőzőket kellett a partra segíteni, köztek egy családot is, akik két kisgyerekkel, gumimatraccal kerültek a bójákon belülre, s hiába eveztek a part felé, a szél és a hullámok a tó közepe felé sodorták őket.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ismételten felhívja a strandolók figyelmét arra, hogy a saját biztonságuk érdekében tartsák be a fürdőzés alapvető írott és íratlan szabályait. Különös tekintettel kérik a fürdőzőket, hogy figyeljenek a viharjelzésre, illetve a vízimentői utasításokra, mert így elkerülhetőek a későbbi végzetes tragédiák.