Gyurcsány egy komáromi fórumon azt mondta, Orbán Viktor szerinte azért gyengíti el az országot, hogy szabadon lophasson. A DK elnöke a kormány bűnének tekinti, hogy a politikát a bennünk lévő irigységre és félelemre, és nem az emberekben lévő jóra építi. Az iskolarendszert érintő változásokat Gyurcsány drámainak éli meg.
A következő tíz évben az infláció felett 3-5 százalékkal kellene emelni a béreket, hogy az ország kitörhessen a szegénység csapdájából - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Komáromban, egy lakossági fórumon, mintegy 200 résztvevő előtt.
"Nem akarom, hogy Magyarország a csirkefarhát fogyasztásában érjen el csúcsot"
Gyurcsány Ferenc szerint "törvényes, de erkölcstelen", hogy nyolc óra munkáért a létminimum alatti összeget lehessen fizetni. "Ha van kizsákmányolás, akkor ez az" - jelentette ki.
A volt miniszterelnök véleménye szerint aki ilyen helyzetben van, nem él, csak vegetál. "Nem akarom, hogy a magyar emberek máról holnapra éljenek. Nem (...) akarom, hogy Magyarország a csirkefarhát fogyasztásában érjen el Európa-csúcsot" - mondta.
"Az iskola diktafonként tekint a gyerekekre"
A DK elnöke szólt arról, hogy öt gyereket és két unokahúgot nevelve "drámaian" éli meg az iskolarendszer átalakítását. Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem tudja elfogadni, hogy az iskola "diktafonként" tekintsen a gyerekre, aki csak engedelmesen visszamondja a leckét, ehelyett meg kell tanítani őket kérdezni, gondolkozni és ha kell, tiltakozni.
"A DK politikusaként azt szeretném, hogy ne attól függjön, mire vitte egy gyerek, hogy a szüleinek mennyije van. Ha Orbán Viktor a saját kormánya alatt született volna, soha nem végezte volna el az egyetemet" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
A bevándorlásról szólva a politikus elmondta, a magyarok többsége inkább támogatja a miniszterelnök politikáját, ő azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy az "emberiesség minimuma" hiányozzon belőlünk. "Tudom, hogy ezt a meccset el fogjuk veszíteni, mert elkezdjük elhinni, hogy a bevándorlóktól félni kell" - mondta, hozzátéve: ezt az ügyet nem egy 170 kilométeres kerítés, nem egy ország fogja megoldani.
"Orbán úgy gyengít el bennünket, hogy szabadon lophasson"
Gyurcsány Ferenc szerint a legnagyobb bűn, amit el lehet, hogy egy politikát a bennünk lévő irigységre és félelemre, és nem az emberekben lévő jóra építenek. Úgy vélte, a mostani egy velejéig romlott világ, és a hatalmon lévő politikusok "kéz kezet mos alapon, egymás bűnét titkolják el".
Aki elmegy politikusnak, tanulja meg, hogy a közjót kell szolgálni és nem lehet lopni, mert ahol nincs becsülete a normák követésének, ott széthullik a társadalom - fogalmazott.
"Azzal vádolom a miniszterelnököt, úgy gyengít el bennünket, hogy szabadon lophasson. És lop is" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
"Nem fogunk udvarolni a választóknak"
A volt miniszterelnök "nagy hazugságnak" nevezte a rezsicsökkentést, és úgy vélte, a rendszer a gazdagokat támogatta, a kisebb fogyasztók nem sokat profitáltak belőle. Azt mondta, hogy az első egy-két köbméter vizet ingyen kellene adni, majd sávosan kellene emelni a tarifát.
Gyurcsány Ferenc közölte, 2016 februárjára elkészül a DK programja, amely csak megvalósítható intézkedéseket tartalmaz majd. "Nem fogunk udvarolni a választóknak" - tette hozzá.