Itthon hvg.hu 2015. június. 26. 08:23

Beindultak a civilek Szegeden: élelmet, pelenkát vittek a menekülteknek

A környéken a migránsokra „szakosodott” taxisok többnyire igen magas fizetség ellenében szoktak segíteni a menekülteknek szállást, élelmiszert szerezni, néhány szegedi felfigyelt a menekültek szorult helyzetét kihasználók akcióira és élelmiszert vittek a migránsoknak, valamint elérték, hogy félszáz menekült a szegedi Nagyállomás épületében éjszakázhasson.

A szegedi Nagyállomás épületében tölthette az éjszakát félszáz menekült, köztük 10 gyermek. Mindezt a helyszínen a migránsoknak élelmiszert osztó civileknek sikerült elérniük, mivel azt tapasztalták amikor éjjel éppen a szír, afgán és kongói családok között inni- és ennivalót osztottak szét –, hogy fél 11-kor, az utolsó vonat kigördülése után a biztonsági őrök kitessékelik a csoportot az épületből az éppen szakadó esőben.

Az öt szegedi fiatal először az állomással szemben levő hajléktalanszállón kért segítséget, hogy ott húzódhassanak meg a migránsok, akik már a menekültügyi eljárás kezdeti szakaszán túlestek, a befogadó táborokig szabad utat biztosító igazolásokkal érkeztek a vasútállomásra, hogy célpontjukhoz utazhassanak.

hvg.hu

A Szegedről Budapest felé közlekedő, utolsó vonat azonban háromnegyed nyolckor elindul, az első reggeli vonat fél ötkor megy, így addig valahol el kell tölteniük a menekülteknek az éjszakát, ám a MÁV éjszakára bezárja az épületet, így a szabad ég alatt kénytelenek megvárni a családok a reggelt. Ezért próbáltak segítséget kérni a szegedi civilek először a közeli hajléktalanszállón, ahol azzal utasították el őket, hogy telt ház van.

hvg.hu

A környéken a migránsokra „szakosodott” taxisok többnyire igen magas fizetség ellenében szoktak segíteni a menekülteknek szállást, élelmiszert szerezni, néhány szegedi felfigyelt a menekültek szorult helyzetét kihasználók akcióira.

Ezt szerették volna elkerülni a csütörtök éjszaka akciózó szegedi fiatalok, így megpróbáltak utánajárni, hogyan lehet elérni azt, hogy nyitva maradjon az állomás épülete. Végül rendőröket hívtak a helyszínre, akik némi telefonálgatás után közölték, hogy maradhatnak az állomás várótermében a csoportok, akik így fedél alatt tölthették az utolsó, Szegeden eltöltött éjszakájukat, majd hajnali 4.36-kor felültek az első vonatra.

Mint megtudtuk, a rendőrök először a MÁV szegedi területi igazgatójához fordultak, aki a vasúttársaság budapesti vezérigazgatójával egyeztetett. Az engedélyt egy alkalomra adták meg.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.