Itthon hvg.hu 2015. május. 21. 21:08

Videó: "Hoffmann Rózsa, gyere ki az esőre"

Nagyon kevesen vettek részt csütörtök délután a "Nem adjuk a jövőt" elnevezésű tüntetésen Budapesten, amit a PDSZ civilekkel közösen szervezett. Ennek többek szerint az esős időjárás lehetett az oka. A demonstrációhoz több - a közszféra alkalmazottait képviselő - szakszervezet is csatlakozott. Sándor Mária ápoló, a fekete ruhás mozgalom elindítója is beszédet mondott. Sajnálatát fejezte ki, hogy maguk a pedagógusok ilyen kevesen jöttek el. A résztvevők a Blaha Lujza térről az Emmi Szalay utcai épülete elé vonultak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.