Nemzetközileg is versenyképes felsőoktatást akar a kormány, miközben az oktatók bére megalázó, a kutatói előmenetelhez pedig hiányoznak az alapvető feltételek. Most a kormány még több órát taníttatna a tanársegédekkel és az adjunktusokkal, de az egyetemi-főiskolai oktatók életpályamodellje, úgy néz ki, kifelejtődött a 2016-os költségvetési törvényjavaslatból.
„Ha nem lenne gyerekem, nettó 152 ezer forint lenne a fizetésem, így 167 ezer” – magyarázza a hvg.hu-nak egy főiskolai docens, aki közel 30 éve oktat. „A kutatói előmenetelhez publikálni kell, és konferenciákra is kell járni, hogy ismerjenek, sőt nem árt, ha néhány szakmai szövetségnek is a tagja vagy. Mindez horribilis összegekbe kerül. Én nemrégiben lemondtam a tagságról, mert úgy döntöttem, hogy inkább eszünk.”
Mint mondja, egy bölcsésztanulmányt 2-3 hónapos munkával lehet összehozni, de közben tanítani és az utóbbi időben rengeteget adminisztrálni is kell. A felsőoktatási tervezetben az is szerepel, hogy az oktatói és kutatói munka arányát a 80-20 százalék környékére szeretnék eltolni: ez szinte ellehetetlenítené a kutatómunkát, ami rossz lenne a diákoknak, és az intézménynek is, melynek a nemzetközi megítélése jelentős részben a kutatótanárok kiválóságától függ.
Az adjunktus és a betanított munkás
„Mentsük meg a felsőoktatást” – ezzel a címmel indult aláírásgyűjtés az interneten. A petíció nyolc pontban foglalja össze a követeléseket, amelyek főként a felsőoktatás autonómiájának megőrzéséről szólnak, de szó esik a nevetséges bérekről, és az oktatók leterheltségéről is. A petíció szerzői csütörtökön a Kossuth téren újra tüntetnek, melyről a hvg.hu is tudósít.
A felsőoktatási államtitkár az év elején még arról beszélt, elismerve, hogy főként az alacsonyabb tudományos fokozatokkal rendelkező oktatók bére alacsony, hogy 2016-ban várhatóan emelni fogják a felsőoktatási béreket. A jelenlegi felsőoktatási törvény tervezetében a bérrendezésnek még csak nyomai sem fedezhetők fel, de az elkészült 2016-os költségvetési törvényjavaslatban sem található erre forrás.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete folyamatosan jelen van a tárcával jelenleg is zajló egyeztetéseken, ezzel kapcsolatosan május 5-én ezt írták honlapjukon: „Csak beszélünk róla, csak húzzuk az időt. Közben különböző ágazatokban elkészül az életpályamodell, hatályba lép a béremelés. A felsőoktatás ráér. Csak az ország jövője függ tőle.” Tavaly a felsőoktatásban dolgozó kb. 46 ezer munkavállalónak garantált havi nettó átlagbére 162 ezer forint volt (nagyjából bruttó 200 ezer forint), beleértve az akadémikusokat is. „Ma egy adjunktusnak a nettó bére annyi, mint egy jobb multinál egy betanított munkásé” – írja a szakszervezet, amely a jelenlegi bérszámítást átrendezné. Az egyetemi tanári fizetés bruttó 437 ezer forint, ennek 70 százaléka a docensi, 50 az adjunktusi és 40 a tanársegédi bér, e helyett a 85, 70, 60 százalékos sávok bevezetését javasolják. (A főiskolai-egyetemi átlagbérekről itt olvashat.)
„Azért oktathatok, mert kutatok”
Agyrémnek nevezi Barát Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem bölcsész oktatója, hogy a felsőoktatási törvénytervezet szerint az oktatói és kutatói munka arányát a 80-20 százalékos sávba tolnák. Szerinte az egyetem éppen a kutatói munka alapjaira épül, az oktatók a kutatási eredmények átadására hivatottak. „Az nem úgy van, hogy tanítok, aztán ha van egy kis időm, akkor kutatgatok.” Arról nem is beszélve, hogy az egyetemi előmenetel alapfeltétele éppen a tudományos munka, amelyhez publikációk megjelentetésére, konferenciákon való részvételre van szükség.
A szegedi bölcsészkaron kutatásra fordítható források igen szűkösek. Egy konferencián való részvétel nem olcsó mulatság, nagy a szórás, de egy valamire való tanácskozáson való részvétel akár 200 fontba is belekerülhet. Ráadásul a részvételi díjakat egyes nemzetközi szakmai szervezetek aszerint határozzák meg, hogy a küldő ország GDP-je mekkora, így Magyarország a legtöbbet fizető egyes kategóriájú csoportba kerül, miközben az oktatói fizetések éppen a harmadik kategóriába kerülő országokéval azonos szintű. (A besorolás azt sem veszi figyelembe, hogy a GDP hány százalékát fordítják a felsőoktatásra.)
Pályázat rövid határidővel
Így aztán arról is mesélnek az oktatók, hogy időnként a nyugat-európai kollégák dobják össze a közép-kelet-európaiak költségeit, vagy éppen kuncsorogni kell, hogy szerezzenek szállást, amiért esetleg nem kell fizetni. Alkalmasint rendelkezésre állnak pályázati források ilyen célra, de ezekre akkor lehet jelentkezni, ha a kutató jelentkezését már elfogadták egy konferenciára, az esetek egy részében utólagos fizetés van, és akadnak, akik nem tudják „előfinanszírozni” a részvételt. Azok, akik tagjai az adott nemzetközi szakmai szövetségnek, kedvezménnyel vehetnek részt a szakterület konferenciáin – ám ennek éves tagdíját sem tudja sok oktató kifizetni.
A természettudományi karon is úgy látják, hogy pályázati források nélkül nem finanszírozható a tudományos előmenetel, de az itt dolgozók szerint náluk legalább léteznek források, csak éppen korlátozottak. Egy TÁMOP-os pályázat nyitva áll, de csak fél évig. Ezután viszont egy fillér nincs, márpedig a tudományos tanácskozások időpontjait nem a magyar pályázatok futamidejéhez szabják. Azt karoktól függetlenül problémának látják az oktatók, hogy az óraszámok emelésével egyre inkább háttérbe szorul a kutatói munka, ami viszont az egész intézmény minősítésére hatással lehet.
„Nálunk úgy néz ki, hogy egy tanársegéd minimum 16, legfeljebb 19 órát tart, docens 12-14-et – magyarázza egy főiskolai docens. „Ha konferenciára akarunk menni, akkor 3 lehetőség van: vagy kifizetjük zsebből, vagy a tanszék, esetleg az intézet hozzájárul, ami nagyrészt a főnök jóindulatától függ, mert iszonyat kevés a pénz, nem tudnak 100-200 ezret szánni egy jobb konferenciára. Tulajdonképpen két munkát végzünk, hiszen kutatás, publikálás és konferencia-előadások nélkül simán kirúgnak.”
Két munkát végeznek egy fizetésért
„Tarthatatlan a helyzet – mondja Lele Mária, a SZTE FDSZ elnöke. „Főként a tanársegédek, adjunktusok kerültek csapdába, hiszen a jelenlegi óraszámok és bérek mellett szinte lehetetlen a tudományos előmenetel, aminek hiányában akár meg is válhatnak tőlük. Arról nem is beszélve, hogy gyakran azért, hogy egyáltalán megéljenek a fizetésükből, egy csomó pluszmunkát kell vállalniuk, ami sem az oktatást, sem a kutatói munkát nem segítik. Az egyetemünkön már évek óta nincs cafetéria juttatás, időnként a maradványból osztunk szét valamennyit a rászorulóknak, de nyelvpótlékot sem fizetnek már az intézményben.”
A héten a parlament elé kerülő felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban Palkovics László államtitkár azt mondta, hogy bár az egyetemi tanárok és docensek óraszámaihoz nem nyúlnak hozzá, az adjunktusoknak és a tanársegédeknek többet kell majd tanítaniuk. Tehát pont azoknak, akik eddig is 14-16 órát tartottak egy héten, a béreik messze elmaradnak az átlagkeresetektől, és még valójában tudományos pályájuk elején tartanak.
