Itthon hvg.hu 2015. március. 13. 10:24

Biodíszlet az ünnepségen: 307 iskolából 263 nemet mondott a kormánynak

A megkeresett intézmények túlnyomó többsége nem jelzett vissza, vagy nemet mondott a Klik és a honvédelmi tárca kérésére: nem küldenek gyerekeket az állami ünnepségre. Eddig összesen 495 diák részvételét jelezték az iskolák.

Nemcsak a Váci Madách Imre Gimnázium utasította vissza azt a kérést, hogy küldjön el 10 diákot és 1 tanárt a március 15-i állami ünnepségre.

A 307 megkeresett intézményből 263 iskola jelezte: nem igénylik, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) elbuszoztassa diákjaikat az állami ünnepségre – írta a pénteki Népszabadság.

Az iskolákat a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala és a Klik levélben kereste meg: mint írták, "e kivételes alkalomból" oda-vissza buszoztatnák a tanulókat. A levél szerint a gyerekek programja a Kossuth téri zászlófelvonással kezdődik, majd a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Nemzeti Múzeumhoz, ahol meghallgaták Orbán Viktor miniszterelnök beszédjét. Ebéd után családi programok következnek, majd a gyerekek a HM szervezésében közösen elszavalják a Nemzeti dalt.

Fülöp Máté

A lap megkeresett több iskolát, de a legtöbb nem vállalta, hogy nyilatkozik az ügyről. Az egyik iskolaigazgató azt mondta, a Klik megtiltotta, hogy nyilatkozzanak. A Klik viszont elárulta, hogy a 307 megkeresett intézményből 44 jelezte, hogy élnek a kormány ajánlatával, és elküldik diákjaikat a fővárosi programokra. Összesen 495 diák részvételét jelezték az iskolák.

A Klik tagadta, hogy kötelező lenne a részvétel az iskolák számára. Őket a Rendezvényszervező Hivatal kereste meg azzal, hogy szívesen biztosítanak lehetőséget azoknak a diákoknak, akik szeretnének részt venni az állami ünnepségen.

Csütörtök este a váci Madách gimnázium egyik tanára a Facebookon azt írta: igenis kötelezővé tette a Klik a részvételt a budapesti megemlékezésen. A ceglédi tankerület igazgatói múlt csütörtökön behívatták a váci középiskolák vezetőit, és közölték velük, hogy iskolánként kell tíz diákot küldeni a rendezvényre – írta.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.