Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn kezdeményezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök adjon tájékoztatást a testület soron következő ülésén "a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról".
Molnár Zsolt az MTI-hez eljuttatott közleményében arról is tájékoztatott: kezdeményezte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztassa a bizottságot az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi részvétellel kapcsolatos magyar szerepvállalásról, annak nemzetbiztonsági kockázatairól.
Simicska Lajos vasárnap a Mandiner portálnak adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő. A Miniszterelnökség reakcióként Orbán Viktor egy korábbi, képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát küldte el, amelyben a miniszterelnök csatolt dokumentumokkal alátámasztva írja, hogy megpróbálták beszervezni, de azt visszautasította.
A miniszterelnök hétfőn – a budapesti nagyköveti értekezleten mondott beszéde után – arra az újságírói felvetésre, hogy a nagyvállalkozó szerint írt róla jelentéseket, azt válaszolta: a tények magukért beszélnek, minden információ elérhető. Sajnálatosnak nevezte, hogy "személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit".
A nap folyamán az MSZP, a Jobbik és a DK is a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte Simicska Lajos nyilatkozata miatt.