2015. február. 25. 09:27 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 25. 16:19 Itthon

Szijjártó az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalásról fog egyeztetni

Hamarosan arról fog egyeztetni a parlamenti pártokkal a külügyminiszter, hogy Magyarország növelje-e szerepvállalását az Iszlám Állam elleni harcban.

Rövid időn belül újra egyeztetni fog a kormány a parlamenti pártokkal arról, van-e realitása annak, hogy Magyarország növelje katonai szerepvállalását az Iszlám Állam elleni harcban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Előzőleg február 14-én tárgyalt Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter a nemzeti külpolitikai célokról a parlamenti frakciók vezetőivel. A megbeszélésen téma volt a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése.

Szijjártó Péter az akkori tanácskozás után az MTI-nek adott nyilatkozatában a Magyarország körül kialakult geopolitikai helyzettel indokolta a folyamatos egyeztetés szükségességét. Egyeztetés volt arról is, hogy a kurdisztáni katonai stabilitáshoz, az Iszlám Állam elleni harchoz való magyar hozzájárulást esetleg tovább növeljék – tette hozzá.

A külügyminiszter szerda reggel a Kossuth Rádióban azt mondta, a katonai részvétel megnövelése az Iszlám Állam elleni harcban olyan kérdés, amelyhez szélesebb körű együttműködésre és egyeztetésre van szükség.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.