2015. február. 17. 15:22 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 17. 16:26 Itthon

Magyarország katonailag is beszállhat az Iszlám Állam elleni harcba

"Magyarország mérlegeli, hogy az Iszlám Állam elleni fellépésben katonailag is részt vesz" – mondta Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke, miután Lengyelországban részt vett a VIII. Európa-Ukrajna Fórumon.

Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésben – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén.

Az uniós szomszédságpolitikáról és a kelet-közép-európai térség ezzel kapcsolatos érdekeiről szólva Németh Zsolt elmondta: "Magyarország mérlegeli azt, hogy az Iszlám Állam elleni fellépésben katonailag is részt vesz."

Hozzátette, hogy ebben a témában a visegrádi országok (V4) közös fellépése növelné e szándék hatékonyságát. "Amennyiben partnereink is így reagálnak rá, erre a területre is kiterjedhet az együttműködés" – mondta a politikus, hozzátéve: "Magyarország e tekintetben egyértelműen elkötelezett".

A kelet-közép-európai térség középtávú biztonságpolitikai kihívásairól beszélve Németh Zsolt elmondta: Magyarország egyértelműen kiáll a NATO-n belüli együttműködés mellett. Rámutatott: a biztonságpolitikai kérdések együttes kezelése elkerülhetetlen, hogy "felkészüljünk a következő időszak kihívásaira”.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.