2014. december. 29. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 29. 13:01 Itthon

MSZP: Természetvédelmi területek kerülhetnek fideszes kezekbe

AZ MSZP arra hívta fel a figyelmet, hogy 50 ezer hektárnyi környezetvédelmi terület kerülhet a Nemzeti Földkezelő Alaphoz, amely továbbjátszhatná azt fideszeseknek.

Az MSZP szerint a kormány értékes, védett természetvédelmi területeket tervez átjátszani "fideszes barátok" kezére. Beke Károly, a szocialisták elnökségi tagja sajtótájékoztatón beszélt erről hétfőn Budapesten, meg nem nevezett szakmai és civil szervezetek információira hivatkozva.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány személyében új kártevő tűnt fel a nemzeti parkok környékén. Beke Károly információi szerint 50 ezer hektár, a magyarországi környezetvédelmi területek mintegy 20 százaléka kerülhet át a Nemzeti Földkezelő Alaphoz. Ahhoz az alaphoz, amely korábban több visszaélésre adott lehetőséget, jelentős földterületeket átjátszva "Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc és Fazekas Sándor barátainak" – fejtette ki.

Az MSZP elnökségi tagja ezért azon félelmének adott hangot, hogy az alaphoz most átkerülő földek "ismét a fideszes baráti körnél landolnak".

Beke Károly emellett kiemelte, hogy a feltételezett elképzelés a nemzeti parkok működését is súlyos veszélybe sodorná, hiszen a területek vezetőinek korábban is mintegy negyvenszázalékos forráskivonással kellett szembenézniük.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.