Itthon hvg.hu 2014. december. 12. 07:34

Blikk: Egy órát kellett várnia a mentőkre a lebénult asszonynak

Újabb olyan esetről számolt be a Blikk, ahol a mentők csak egy óra múlva érkeztek ki egy stroke-ot kapott beteghez. Az OMSZ ebben az esetben azt mondta: ők időben kiértek, és ellátták az 58 éves asszonyt.

A Blikk az 58 éves Mária esetéről számol be, akinek a nyaki ütőerei szinte teljesen elzáródtak, ezért testrészei egyre nehezebben engedelmeskedtek. A tünetekből arra következtetett, hogy stroke-ot kapott, ezért fia először délután kettőkor hívta a mentőket, akik megnyugtatták a családot, a segítséget elindították, de 32 perc után sem érkeztek meg.

Ekkora a fia újra telefonált, addigra a nő szája és a szeme is teljesen elernyedt, a jobb végtagjait már mozgatni sem tudta, majd megint egy félórás várakozás következett.

Bár Budaörsön is van egy mentőállomás, az asszonyhoz a BAH-csomópontnál lévő Budai Mentőállomásról indítottak el egy kocsit, végül 15 óra 39 perckor vették fel az egyik fővárosi kórház kardiológiájára. Mária életben maradt, de a jobb kezét az orvosok szerint sohasem tudja majd tökéletesen használni. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csak annyit válaszolt, hogy a jelzett időben megérkezett a beteghez a kocsi, ellátták, majd kórházba vitték.

Korábban a lap egy nyugdíjas nőről számolt be, akiért 68 perc alatt értek ki a mentők, végül a kórházban meghalt.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.