Itthon Gergely Zsófia 2014. december. 10. 06:30

"Nem álltak mellettünk pisilés közben" – az iskola, ahol bejött a drogteszt

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Nem megalázó, nem kell más előtt pisilni, nem is drága és még eredményes is az iskolai drogtesztelés – minden felmerült aggályt cáfolva ezt állítja az a kiskunhalasi középiskola, ahol már több mint tíz éve folyik tesztelés a saját know-how alapján. A szülők és a diákok hozzájárulása egyaránt kell, de az ide járók 90 százaléka önként vállalja a szúrópróbaszerű vizsgálatot, ami "beszélgetős" és még túrórudi is jár mellé. Kocsis Máté vagy más fideszes nem kereste őket a tesztelés ötletének bedobása előtt, pedig szívesen segítenének más iskoláknak is tapasztalataikkal.

A kábítószeresektől való félelem jó mozgósító erő, főleg a gyerekeiket féltő szülők körében, a drogteszt pedig megoldás lehet a Fidesz elmúlt időszakban bekövetkezett népszerűség-csökkenésére – ahogy megírtuk, nagyjából így agyalta ki Orbán Viktor stábja, hogy bedobják az iskolai drogszűrés ötletét. A Fidesz-frakció hétfőn katonásan beállt a Kocsis Máté által pénteken belengetett terv mögé, de közben a legtöbb képviselő állítólag maga is pr-akciónak tudja be a kezdeményezést.

Ha komolyabb gondolkodás előzte volna meg a bejelentést, akkor Kocsis Máté vagy a Habony-stáb megkereshette volna a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumot. A kisváros középiskolájában ugyanis nemcsak az országban elsőként vezették be a drogtesztet közel 15 éve, de folyamatosan módosították, míg mostanra szerintük kész prevenciós programmá érett. Elmondásuk szerint próbálták is népszerűsíteni, de támogatás és nyilvánosság nélkül ez idáig kevés eredménnyel, még ha évente egy-két iskola magától jelentkezik is náluk azzal, hogy átvennék a rendszerüket.

„A kötelező bevezetéssel nem értek egyet. Nálunk pont az a lényeg, hogy az egész program önkéntes, a gyerekek csak így érzik segítségnek, nem pedig büntetésnek. Különben is, mit adnánk annak, aki nem akar részt venni, egy igazgatóit?” – mondta a nagy vitát kiváltó javaslatról Csányi Ágnes, a Szilády Áron Református Gimnázium ifjúságvédelmi felelőse. Tapasztalatból beszél, ő a szakmai vezetője a Kiskunhalasi Drogmentes Ifjúságért Egyesületnek, amely segíti az iskolában bevezetett drogmentesség megvalósítását. Ez a szervezeti megoldás szerinte a válasz arra, hogy sokan a visszaélésektől, megbélyegzéstől tartva ellenzik a tesztelést: az egész folyamatot az iskolát támogató, de attól független egyesület végzi. „Titkos az egész vizsgálat, az eredményeket csak mi ismerjük, az iskolába nem is jut vissza semmilyen információ” – állítja. „Nem is bíznának bennünk, ha nem vigyáznánk erre” – tette hozzá.

Botránnyal indult, de mára 90 százalék benne van

A számok őket igazolják: az iskola tanulóinak nagyjából 90 százaléka önként részt vesz a programban. „Az élet hozta így, volt két problémás diákunk, foglalkozni kellett a kérdéssel. De nem megszégyeníteni akartuk őket, hanem segíteni nekik” – mesélte. Csakhogy a közel 15 évvel ezelőtti bevezetéskor még a házirendbe került bele a tilalom, és így kötelezően az ellenőrzés. Lett is nagy botrány belőle – jegyzi meg –, még a tévében is foglalkoztak velük, Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsmanként nem értett egyet a gyakorlattal, sőt, jelenleg is jogsértőnek tartja magának a drogtesztnek az intézményt.

Laboratóriumi vizsgálat (képünk illusztráció)
AFP / RIA Novosti / Valery Titievsky

Ezért változtattak a programon, amely már 10 éve önkéntes. Sőt, az is előfordult már, hogy egy diák maga jelentkezett tesztelésre, mert egy buli után furcsán érezte magát, és tudni akarta, nem kevertek-e valamit az italába. „A házirendben továbbra is úgy szerepel, hogy tilos a drog hatása alatt állni az iskolában. Mert nem az a kérdés, hogy a kapun kívül vagy benn szívta el a spanglit, hanem hogy mondjuk testnevelésórán ne essen le a rúdról és törje össze magát. Vagy még egy társát is, hiszen abban az állapotban másokra is veszélyes” – tette hozzá.

Az ifjúságvédelmi felelős szerint az elmúlt napokban megjelent vélemények alaptalanul állítják, hogy a tesztelés nagyon drága, bár ott nagyon más, mint ahogy a Fidesz bedobta (ők minden 12-18 év közötti diákot, újságírót, politikust ellenőriztettek volna évente, ami a szakértők szerint 50 milliárdba került volna – a szerk.). Az iskolába viszont egy évben 200 ezer forintba kerül a szúrópróbaszerű ellenőrzés, ennyiért hetente 4-5 diák vizsgálatát tudják elvégezni. „8. és 9. osztályban, vagyis 14 éves kor felett kínáljuk fel a lehetőséget gyerekeknek, illetve a szülőknek. Volt már olyan eset, amikor a szülő aggódott a gyerekért, és kérte, hogy ennél korábban csatlakozhasson. Ugyanis ez a feltétel: a diáknak és a szülőnek egyaránt hozzájáruló nyilatkozatban kell vállalnia a részvételt” – magyarázta Csányi Ágnes. Anyagi hozzájárulás nincs, az évi pár százezer forintos költséget a támogatásokból és az adók 1 százalékából gazdálkodó egyesület fizeti, igaz, ehhez kell pár lelkes önkéntes is, akik ingyen dolgoznak a szervezetben a drogprevención.

Ha a szülő ellenzi, akkor nincs tesztelés, de sokszor állítólag pont ők beszélik rá a gyerekeiket a nyilatkozatra, ami később is bármikor visszavonható. A házirend szerint ha valaki nem járult hozzá a vizsgálathoz, de felmerül a drog gyanúja, akkor az iskolaigazgató kérheti tőle annak igazolását, hogy nem fogyasztott kábítószert. Ilyenkor direkt nem az iskolai egyesület végzi el a tesztet, el kell mennie egy független orvoshoz, hogy igazolja a drogmentességet. Ha ezt nem vállalja, akkor el is tanácsolhatják a többi diák védelmében, de ilyen még nem fordult elő.

Titokban keresik meg, aki fennakad

Az iskolai drogteszt lebonyolításban Csányi Ágnes elmondása szerint semmi különös nincs, csak épp figyelnek a részletekre: a hétfői első óra mindig osztályfőnöki óra, ekkor végzik el szúrópróbaszerűen kiválasztott diákokon a vizsgálatot. „Nincs megszégyenítés, ne azt érezzék, hogy bűnözők, inkább azt, hogy az ő egészségükért történik minden. Ezért is kapnak ilyenkor müzli szeletet, túrórudit, miközben az önkéntes nővérke és a drogprevenciós programot koordináló pedagógus elbeszélget velük. Mindez egy külön egészségügyi szobában zajlik, itt van egy külön mosdó is, ahová bemennek mintát adni. Természetesen egyedül, vagyis senki előtt nem kell pisilniük” – utalt az ellenzők egy másik felmerült kifogására Csányi Ágnes.

Az eredmény 2-3 perc alatt megvan, de nem mondják meg nekik, sőt azt sem tartják ott, akié esetleg pozitív lett. Őt külön megkeresik később, hogy megismételtessék vele a mintavételt, mert „egy teszt nem teszt”. Ha bebizonyosodott a droghasználat, akkor – szintén titokban, de a szülő bevonásával – „indul a munka”, vagyis az elbeszélgetések, hogy rájöjjenek, mit, milyen gyakran és miért használt a diák, illetve hogyan segíthetnének neki. Komolyabb veszélyeztetettség esetén pedig közreműködnek abban, hogy megfelelő szakemberhez kerüljön.

Időben derüljön ki, ha baj van

A középiskolában ötféle szerre tesztelnek, leggyakrabban marihuánát, THC-t, ecstasyt találtak, egyetlen esetben mutatott ki a vizsgálat kemény drogot, ráadásul egy jól tanuló diáknál – tudtuk meg Ágnestől. Állítja, hogy a program, pontosabban a segítő beszélgetések 90 százalékban eredményesek, de mindenképpen „elgondolkodik a gyerek és a szülő is”. Szerinte azért is eredményesek, mert nem kampányjelleggel kezelik a problémát, a szúrópróbaszerű teszt folyamatos védelmet nyújt. „És a megelőzésen van a hangsúly, 14-16 évesen még esély van rá, hogy ne csússzanak bele. Így a szülő is időben visszajelzést kaphat és mi is tudjuk, ki szorul segítségre” – mondta az ifjúságvédelmi referens.

Viszont a legtöbb iskolában rendszeresített megelőző előadásokat önmagukban Csányi pont ezért nem tartja elég hatékonynak, mert ritkák, ismétlődnek, nem személyre szólóak, ráadásul inkább azok a gyerekek figyelnek oda ezekre, akik kevésbé veszélyeztettek. Szerinte ők azért is választottak más utat, mert egyházi iskolaként nemcsak presztízskérdésként kezelték a drogok kiiktatását, de ezt kötelezés és büntetés helyett segítségnyújtással akarták elérni. „Mások is átvehetnék, és ehhez elég lenne minden iskolában 2-3 ember, aki lebonyolítja, és akiben bíznak a diákok és a szülők, valamint egy támogató szervezet, aki felügyeli az egészet” – tette hozzá.

„Nem álltak mellettünk pisilés közben”

„Egyszer volt olyan, amennyire emlékszem, hogy egy tanuló tiltakozott, pedig a szülei aláírták a nyilatkozatot. De nem volt semmi következménye, békén hagyták” – mondta a hvg.hu-nak nevének elhallgatását kérve az iskola egy hajdani diákja. Ő is megerősítette, szó sem volt arról, hogy „mellettünk álltak volna pisilés közben”. Többnyire a városban elhíresült bulik után jött elő a kérdés, szerinte voltak, akik utánajártak, mennyi ideig lehet kimutatni bizonyos szereket, sőt hallott pletykákat csereberélt mintákról is, de szerinte a gimnáziumban normális, megszokott dologgá vált a tesztelés.

Egy korábban szintén ide járó fiatal emlékezett olyan esetre, amikor diáktársának voltak problémái a droggal, a szülei mégsem járultak hozzá a teszteléshez, mert családi segítséggel próbáltak megoldást találni. Többen is megerősítették, soha nem volt olyan, hogy egy teszten fennakadt gimnazistáról a rendőrség tudomást szerzett volna, mindig csak elbeszélgetés lett a következménye, ha valaki pozitív eredményt produkált. Olyan esetről is tudtak, amikor valamilyen gyógyszerszármazékra bejelzett a teszt, később kiderült ugyan, hogy mi okozta, de a szülő állítólag így is nehezen viselte a történteket.

(A cikk elkészítésében közreműködött: Szlavkovits Rita)

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.