Itthon hvg.hu 2014. november. 11. 18:09

Népszabadság: az alcsúti juhászt tartják felelősnek a saját halálért

A jegyzőkönyv szerint Váradi András felelős a saját haláláért. Az ellenzéki polgármester-jelöltként induló néhai alcsúti juhászt egy Mercedes gázolta el, amikor autójával megállt, hogy felvegye a csomagtartójáról lecsúszó létrát – írja a birtokába került dokumentum alapján a Népszabadság.

Váradi András október 11-én, este halt meg Alcsútdoboz külterületén. A helyszínen készített jegyzőkönyv szerint ő lépett át a másik sávba, amikor megállt felvenni a plakátragasztáshoz használt létráját. Ekkor ütötte el őt egy Mercedes, amit egy 84 éves osztrák-magyar állampolgárságú férfi vezetett. A juhász huszonöt métert sodródott.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügyben egyelőre nincs gyanúsított. Ismeretlen tettes ellen folytatnak eljárást halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt, részleteket azonban nem közöltek – olvasható a cikkben.

Így az sem tudható, milyen sebességgel vezette a Mercedest az idős, rendszeresen gyógyszereket szedő férfi, akinek a felesége a lapnak azt mondta: férjét nem csak a helyszínen, hanem azon kívül is meghallgatta már a rendőrség.

Arra a kérdésre, hogy mekkora sebességgel haladt a férfi a gázolás pillanatában, a nő azt válaszolta, hogy harminccal. Ennek azért van jelentősége, mert az érintett úton 90 km/órás a megengedett sebesség, de a látási viszonyok igen rosszak, és nincs közvilágítás.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.