2014. november. 07. 07:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 07. 09:40 Itthon

Betett a gólyabáloknak a gólyatábori botrány

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem sok elsőéves hallgatója izgatottan várja, lesznek-e idén gólyabálok. Egyelőre nem lehet közbeszerzést kiírni a rendezvények megtartásához.

Lesznek az ELTE-n gólyabálok, a kérdés az, hogy mikor – összefoglalva ez a lényege annak a nyílt levélnek, melyet Sujtó Attila, a bölcsészkar hallgatói önkormányzatának elnöke írt hallgatótársainak. A BTK HÖK honlapján megjelent levél hangsúlyozza, a gólyabálokat megtartják, csak jelenleg épp a rendezvény lebonyolításához szükséges közbeszerzési szerződés nem áll rendelkezésre, tekintve, hogy az egyetem vezetősége minden karon felfüggesztette a hallgatói rendezvényszervezést. A felfüggesztést várhatóan a gólyatábori botrányok kivizsgálása után oldják fel.

Mint ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, idén augusztusban az ELTE Tanító és Óvóképző Kar gólyatáborában megerőszakolt egy lányt a rendezvény fotósa, tavaly pedig az egyetem Jogi Karának táborában történt nemi erőszak. A történtek után a TÓK és az ÁJK hallgatói önkormányzatának működését is felfüggesztették.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.