2014. október. 27. 14:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 27. 17:43 Itthon

Gyurcsányék aláírásgyűjtésbe kezdenek az internetadó ellen

A Demokratikus Koalíció országos aláírásgyűjtésbe kezd az internetadó ellen – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc egyúttal a lehető legszélesebb körű, nemzeti ellenállásra szólított fel valamennyi magyart állampolgárt Orbán rendszerével szemben.

Orbán Viktor keleti fordulata történelmi zsákutcába viszi Magyarországot, a miniszterelnök kitaszítja az országot a nyugati demokráciák közösségéből és kivezeti az Európai Unióból – mondta Gyurcsány Ferenc.

Úgy értékelte, hogy bár az internetadó bevezetése elleni vasárnapi tüntetés apropóját az internetadó adta, a demonstráció az Orbán-rendszer egészének kritikáját jelentette.

A tüntetésről kérdésre válaszolva azt mondta, amit a televízióban látott, annak túlnyomó része "szép volt és felemelő volt", véleményét nem változtatta meg az az atrocitás sem, ami a végén történt. Szerinte ez egy igazi fordulat kezdete lehet, sokak szeme nyílt és nyílik ki, ezért arra biztatott minden magyar polgárt, hogy vegye kezébe a sorsát.

Szerinte az ellenállásnak békésnek kell lennie, mindenfajta erőszakot elfogadhatatlannak tart. Vasárnap több tízezren békésen fejezték ki véleményüket, "kár pár rendzavarónak ezt elrontania" – jegyezte meg. Gyurcsány Ferenc bátorította a civileket az ellenállás folyatására.

Kitért arra, hogy ezen a héten külföldi újságírókkal, nyugati nagykövetekkel, diplomatákkal találkozik, hogy elmondja nekik, "hogyan lehet kivezetni Magyarországot ebből a történelmi zsákutcából", és hogy megerősítsék a nyugati demokráciákhoz fűződő viszonyukat. A diplomatákkal arról is konzultálni szeretne, hogy ők hogyan látják a magyar helyzetet, mi a kormányuk álláspontja az ügyben – mondta.

Hirdetés