2014. október. 22. 15:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 22. 15:02 Itthon

Agyhártyagyulladás Szentgotthárdon: nem várnak több megbetegedést

Az ÁNTSZ nem számít arra, hogy újabb emberek betegednének meg agyhártyagyulladásban azután, hogy egy óvodás kislány emiatt halt meg Szentgotthárdon.

Teljesen ugyan továbbra sem lehet kizárni, de az ÁNTSZ szakemberei nem számítanak a fertőzés terjedésére azután, hogy szombaton egy óvodás kislány agyhártyagyulladás miatt meghalt Szentgotthárdon.

Stánitz Éva Vas megyei tiszti főorvos az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: minden érintett, aki a kislánnyal érintkezésbe kerülhetett, megkapta a szükséges antibiotikumot, amivel a további bakteriális eredetű fertőződés és annak következményei megelőzhetők.

Munkatársaik továbbra is a helyszínen vannak és a háziorvosok is fokozottan ügyelnek, de újabb megbetegedés nem történt, és előfordulásának napról-napra kisebb az esélye.

Szólt arról is, hogy az óvodába járó gyermekek szüleinek hétfőn átadott tájékoztatásban egy elírás miatt a betegséget hibásan nevezték "járványos agyvelőgyulladásnak".

Szavai szerint a laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy a bakteriális eredetű fertőzést a meningococcus  B szeotípusa (Neisseria meningitidis), a fertőző agyhártyagyulladás kórokozója,okozta.

Megerősítette: a kislány esetében, a gyermek egyéni érzékenysége is nagymértékben hozzájárult a betegség rendkívül gyors lefolyáshoz és tragikus következményéhez.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.