Szorítanak a határidők a 3-as metró kocsitenderében. A Népszabadság szerint még nem hagyták jóvá a pályázati dokumentációt, pedig a BKV jövő májusban eredményt szeretne hirdetni. A lap értesülései szerint a közlekedési cégnél szinte kész tényként kezelik már az orosz Metrowagonmash győzelmét, amely felújítás helyett gyakorlatilag új kocsikat szállítana Budapestre.
A kocsitender pályázati dokumentációját már összeállította a BKV, de sem a fővárosi önkormányzat, sem a Miniszterelnökség nem hagyta még jóvá. Legkorábban jövő májusban hirdethetnek győztest a közbeszerzési eljárásban a főpolgármesteri hivatal projektirányító bizottságának számításai szerint, de csak akkor, ha nem támadják meg az eredményt. Erre azonban a 65 milliárdos projektérték és az elmúlt évek tendertapasztalatai alapján kevés a remény – jegyzik meg a cikkben.
A nyertesnek prototípust kell majd gyártania, ha az átmegy a hatósági teszteken, akkor indulhat a sorozatgyártás. A folyamat végén pedig minden kocsinak egyenként meg kell szereznie az üzembe helyezési engedélyt: ez 220 külön procedúrát jelent majd.
A Népszabadság információi szerint a BKV berkein belül már most csaknem kész tényként kezelik a kocsikat eredetileg gyártó orosz Metrowagonmash győzelmét. A cég állítólag felújítás helyett gyakorlatilag új kocsikat szállítana. A felújítás álcája csak arra kell, hogy az uniós szabályokat kijátsszák – állítja a lap.
Az oroszoknak van még egy adujuk, méghozzá az előfinanszírozás. A fővárosnak így nem kellene bankokkal alkudoznia, utólag a gyártónak fizetnének a kocsikért.
Az üzlet körül a Népszabadság nem erősített belső információja szerint Kocsis István, a BKV és a paksi atomerőmű korábbi vezérigazgatója bábáskodik.
A projektirányító bizottság vezetésével hivatalosan Horváth Piroskát, az M4-es építését koordináló DBR Metró projektigazgatóját bízták meg. Tarlós István főpolgármester külön kérésére alakult egy külsős szakértői bizottság is, de ez csak egyszer ült össze eddig.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.