Egy kis baranyai faluban, Patapoklosiban kezdi az alulról építkezést a vidéken egyébként észrevehetetlen Magyar Liberális Párt. A polgármesterjelölt, Balogh József szerint csak a liberalizmus jelenthet megoldást mind a kis közösségek, mind az egész ország problémáira, és a gyöngyöspatai helyett a besencei modellt követné, ahol teniszezéssel adják vissza a helyi emberek önbecsülését, és a biogazdaságukból Hollandiába exportálnak zöldséget.
Patapoklosi több dologról is ismert volt történelme során. A korábban különálló településnek számító Poklosi a fáma szerint onnan kapta a nevét a középkorban, hogy itt ápolták a keresztes háborúból visszatérő leprás (azaz bélpoklos) kereszteseket, a településrészeket elválasztó mocsárban pedig Zrínyi Miklós vitézei vadásztak a törökökre Szigetvár ostroma idején.
Az utóbbihoz mérten kisebb dicsőség, ám kétségtelenül hírérték, hogy a Budapesten és néhány vidéki nagyvároson kívül még nagyítóval is észrevehetetlen Magyar Liberális Párt (MLP) az egész Dél-Dunántúlt beleszámítva egyedül itt indul el az önkormányzati választáson – leszámítva a régóta szabadelvű vezetésű Besencét, amelynek volt SZDSZ-es polgármesterét kívülről támogatja. Hogyan kerül a liberális mikropárt Baranya mélyére és mit kínál az elszegényedett és elöregedő magyar falvak részére? A helyszínen jártunk.
A multikulturális falu
Balogh József, az MLP polgármesterjelöltje megfontoltan beszélő, negyvenes éveiben járó férfi, azonban hamar belelkesedik, ha faluvezetői terveiről kezd el beszélni – pontosabban vízióiról, hiszen ahogy ő mondja, nem akar felelőtlenül ígérgetni. A Patapoklositól hat kilométerre található Szigetváron találkozunk, ahol a háromgyermekes családapa a postán dolgozik: szülőfalujában most a roma kisebbségi önkormányzatot vezeti, illetve hétvégenként a könyvtárat és a teleházat; modernizációpárti jelöltként egyik célkitűzése az egész falut lefedő ingyenes wifi-hálózat létrehozása.
Bár láthatóan a közéleti szerepvállalás nem áll messze tőle, a politikába majdhogynem véletlenül került. Pécsett végzett az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, egy szociológiai tanfolyamon ismerkedett meg a Gandhi Gimnázium alapítóival, a mai napig a roma integráció ügyén dolgozó Derdák Tiborral és Heindl Péterrel. Ezután a Hittudományi Főiskola következett és a Pécsi Tudományegyetemen belekóstolt a szociológia szakba is, ezt azonban anyagi okok miatt nem tudta elvégezni. A diákhitelt viszont most is nyögi.
„Én belekényszerültem a politikába” – mondja Balogh, akinek pályafutása egy nyílt levéllel kezdődött a Népszabadságban. Az amatőr történészként a roma holokausztot kutató férfi Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter elhíresült nyilatkozata kapcsán – miszerint Magyarországról nem deportáltak romákat – ragadott billentyűzetet, és saját elhurcolt családtagjai történetével cáfolta a minisztert. Az olvasói levél felkeltette az MLP vezetőinek figyelmét is, Balogh József pedig némi hezitálás után elvállalta, hogy a liberálisok jelöltjeként induljon az önkormányzati választáson.
Jelöltsége tehát nem tudatos stratégia volt az MLP részéről, bár ő úgy látja, hogy Patapoklosiban minden megvan, ami liberális mintatelepüléssé teheti. „Ez egy multikulturális falu” – mondja, miközben a ritka helyközi buszok egyikével utazunk a falu felé, hiszen a 360 lakó több nációba és felekezetbe tartozik. A lakosság mintegy egyharmada roma, de élnek itt horvátok és több holland család is, Pata pedig református, míg Pokoli inkább katolikus.
A két különálló, egymástól 800 méterre található településből 1950-ben létrehozott Patapoklosi a rendszerváltásig kifejezetten prosperáló falunak számított: helyben téesz működött és mezőgazdasági gépszerelő üzem, a szomszédos Szigetváron pedig több gyár is várta a munkásokat. A rendszerváltáskor aztán minden szétesett, ám szemben számtalan környékbeli településsel, Patapoklosi nem lépett a rohamos elszegényedés és -gettósodás útjára.
Mindez elsősorban a falut 1990-től 2002-ig irányító Paizs Józsefnek volt köszönhető, aki 2002 után Szigetvár polgármestereként és az MSZP országgyűlési képviselőjeként szerzett országos ismertséget – a 2010-ben váratlanul elhunyt politikust máig visszasírják a feldúlt közéletű Szigetváron. Paizs vezetése alatt a falu tovább fejlődött, több százan jártak ki a megye II.-ben játszó helyi csapat meccseire a modern focipályán.
Az egykori pezsgésnek már csak a nyomai láthatóak. A focipályán az elrozsdált Patapoklosi SC felirat emlékeztet csupán a néhai dicsőségre, italbolt még van ugyan, de a néhai Bonita presszó impozáns épülete már az enyészeté, és vegyesbolt sincs Patapoklosiban. A szemmel látható stagnálás okai Balogh József szerint is túlnőnek a faluvezetésen, hiszen az egész régió egyre inkább elszegényedik, termelő munkahely nem csak Szigetváron, hanem Baranya egészében nehezen található. Patapoklosiról is többen ingáznak Ausztriába és Németországba, a faluban azonban így is 40 százalék körüli a munkanélküliség.
A kétezres évek közepén a Baranyában egyébként is meghatározó holland migráció adott új lendület a falunak, ma is több család él Patapoklosin. A tehetős hollandok többek között adományokkal segítették a falut, bár ezek elosztásának módja feszültségeket is okozott, miután többen úgy érezték, hogy kimaradtak. Balogh József a tehetős nyugati betelepülőkre is építene polgármesterként, a „víziók” között szerepel például egy holland étterem. Bár többük elhagyta a falut az elmúlt évek során, négy-öt család tartósan itt maradt, még az is felmerült, hogy létrehozzanak egy holland kisebbségi önkormányzatot. „A szabadság miatt jöttünk ide” – mondja egy a telkén munkálkodó, ötvenes éveiben járó holland férfi, aki feleségével hosszú távra tervez, bár a rendszeres lopások erősen zavarják. Ezzel Balogh József is egyetért, tervei között egy térfigyelő kamera-rendszer kiépítése is szerepel.
Gyöngyöspatai modell helyett besencei
Manapság Patapoklosin is szinte a közmunka jelenti az egyetlen munkalehetőséget, nem csoda, hogy a kérdés a kampányban is hangsúlyos szerepet kap. „Nálunk nincs olyan, hogy valaki ne akarjon dolgozni” – büszkélkedik Balogh József, a probléma inkább az, hogy nem jut lehetőség mindenkinek. „Egyedül nevelem a gyerekeimet, mégsem adnak munkát, azt akarják, hogy menjek el a faluból!” – kiabálja például egy középkorú nő felindultan a háza előtt. Az ő konfliktusa már régóta tart az önkormányzattal, és bár az elkergetés Balogh József szerint sem reális forgatókönyv, több mint feltűnő, hogy a közmunkásoknak pont az ő háza előtt nem sikerült lenyírni a füvet egyedül az egész utcában.
A közmunka az egyik pont, ahol a liberális jelölt megválasztása esetén jelentős változtatásokat tervez. Annak érdekében, hogy ne legyenek hasonló konfliktusok és ne csak egy kör kapjon munkát, nyilvánossá tenné a közmunkások kiválasztását, és arra törekedne, hogy legyen is értelme a közmunkának. Mindez nem elképzelhetetlen, hiszen például a néhány éve még az ország legszegényebb településének számító Gilvánfán a környékbeli csatornarendszer karbantartásával végeznek a közmunkások értékes munkát, a vályogház-építési program pedig azt is megmutatta, hogy közmunkásokra is lehet komolyabb feladatokat bízni.
A cél piacképes vállalkozások létrehozása, anélkül ugyanis csak a nyomort konzerválják Balogh szerint. Ezzel egyetért Ignácz József, a 40 kilométerre található Besence polgármestere is, aki most szintén az MLP támogatásával indul, és minden valószínűség szerint ő lesz a párt egyetlen befutó polgármesterjelöltje. A kapcsolat nem mai: 2009-ben Besencéről indult a néhai SZDSZ EP-választási kampánya, Ignácz József pedig a negyedik helyet kapta meg a párt EP-listáján – nagy valószínűséggel nem az ő hibája, hogy a kampány totális kudarccal végződött.
Az SZDSZ kimúlása ellenére, illetve attól teljesen függetlenül 2010-ben Ignácz József fölényesen újrázott, és most is inkább neki áll a zászló: „Fodor Gáborral azon tréfálkoztunk, hogy Besence lesz a párt zászlóshajója”. Bár egy 130 fő által lakott faluval nehéz lesz lenyomni a Fideszt, Besence tényleg liberális mintatelepülésként szolgál, és nem azért, mert az egész Ormánságban itt van egyedül teniszpálya.
A dokumentumfilm által is megörökített besencei teniszkultúra nem úri hóbortból jött létre, hanem szerves része Ignácz József programjának, ami az emberi méltóságról és a közösség önbecsülésének visszaadásáról szól. Mára a falu apraja-nagyja játszik, a gyerekek pedig tenisztáborokon ismerkedhetnek meg a játékkal. Működőképes helyi gazdaság nélkül persze nincs helyi sportélet, és az egyik leghátrányosabb helyzetű járásban található Besence ezen a területen is élen jár. Az önkormányzat által alapított nonprofit kft. biokertészetet üzemeltet, amely külföldre termel zöldséget-gyümölcsöt, több mint 30 embernek adva munkát, így Ignácz József joggal mondhatja, hogy ők már a közmunkaprogram elindulása előtt lefektették a helyi gazdaság alapjait.
A baloldali értelmiség által többnyire hevesen támadott közmunkaprogram egyébként Besence polgármestere szerint sem ördögtől való, és a Fidesz által bevezetett változat jobb is, mint a még a Gyurcsány-kormány idején elindított program. Deklarált céljára – tehát arra, hogy az embereket visszavezesse a munkaerőpiacra – viszont nem alkalmas, hiszen egyrészt sok helyen nem is létezik munkaerőpiac, másrészt miután a közszolgáltatók, például a közművelődési intézmények is lehetőséget kaptak közmunkások foglalkoztatására, nagy a kísértés, hogy a „rendes” munkaerőt közmunkásokra cseréljék. A közmunkások ráadásul másodosztályú munkavállalónak számítanak, hiszen kevesebb jog illeti meg őket, mint „rendes munkát” végző társaikat.
Balogh József szeme előtt Besence lebeg liberális mintaként, hiszen az apró falu valóban jó példa arra, hogy egy közösségnek hogyan sikerülhet saját erőből – no meg pályázati forrásokból – kilábalnia a magyar vidék egyre nagyobb részét belepő kilátástalanságból. Nagy kérdés persze, hogy a „besencei modellt” mennyire lehet exportálni; mindez Ignácz József szerint minden egyes esetben az adott közösségtől függ, vannak-e olyan személyiségek, „hősök”, akik képesek élére állni ennek, felülről oktrojálva ez nem működik. Ezen múlik a polgármester szerint az is, hogy a szomszédos Gilvánfán tartós lesz-e a már érezhető fellendülés az után is, hogy elfogynak a pályázati források.
A liberális szál
Nem véletlen persze, hogy épp Baranya megyében léteznek ilyen példák, hiszen a rendszerváltás óta egyedül itt működnek olyan átfogó képzési programok, amelyek esélyt kínálnak a roma lakosságnak a mélyszegénységből való kitörésre. A cigány középosztály megteremtését kitűző Gandhi Gimnázium léte minden nehézség ellenére érezhető a régióban, és bár például Balogh József nem gandhis öregdiák, példaképei – Derdák Tibor, Heindl Péter – az iskola alapítói közé tartoztak, ahogy Ignácz József is.
Mindegyikük szerepet vállalt a kilencvenes évek elején az SZDSZ-ben, bár Ignácz kivételével még jóval a párt végtusája előtt távoztak, illetve háttérbe vonultak – a vállalkozásai helyzetbe hozásáról elhíresült Wekler Ferenc megyei pártelnök regnálása idejére nem sok minden maradt a progresszív eszmékből.
Ugyan az egykori szabad demokraták a szélrózsa minden irányába szétszóródtak, mind Heindl Péter, mind Ignácz József a liberális hagyományoknak tudja be, hogy bár Baranya megye a gazdasági mutatók és a roma lakosság arányának tekintetében is összemérhető Északkelet-Magyarországgal, a Jobbik áttörése mind 2010-ben, mind 2014-ben elmaradt a megyében, azaz az együttélés sokkal kevésbé konfliktusokkal terhelt. Mindezzel Balogh József is egyetért, bár környezetében azt tapasztalja, hogy ez a hatás egyre fogyatkozik.
Az MLP új reménysége egyébként üdítően realista esélyeit illetően: egy erős második helyre számít, bár a választás még egyáltalán nincs lefutva szerinte. A liberális párt ezzel együtt Besence mellett egyedül Patapoklosin számíthat jelentős önkormányzati képviseletre, hiszen Balogh József egész csapattal indult neki a választásnak, és reményei szerint a „liberális frakció” veresége esetén is jelentős befolyással bír majd a falu életére. 2019-re talán arról is többet tudunk majd, hogy valóban a liberalizmus jelenthet-e kiutat mind Patapoklosi, mind az egész ország számára a válságból, ahogy azt Balogh József őszintén hiszi.
