A Város Mindenkié Csoport a szombati tüntetésről a Benczúr utcai elhagyatott kórházhoz ment, és házat foglalt, jelentette a hvg.hu tudósítója.
Foglaljatok helyet - ezt írták arra a molinóra, amit a Benczúr utcai, 2002-ben kiürített kórház homlokzatára erősítettek a Város Mindenkié Csoport aktivistái. Ahogy arról már beszámoltunk szombat délután békés tüntetésen a belvárosban énekelve, dobolva meneteltek, majd a Benczúr utcában folytatják volna a programot estéig bezárólag, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok helyzetére Budapesten, illetve a lakhatási problémára megoldást kínáljanak.
A hvg.hu fotósa a helyszínről küldött képeket, a rendezvényre két rendőr érkezett, elkezdték igazoltatni a résztvevőket, majd megjelent a kerület alpolgármestere és a ház életveszélyes állapotára hivatkozva kérte, hogy hagyják el az épületet az aktivisták. A Benczúr utcát fél szakaszon lezárta a rendőrség.
Az ingatlan korábban a fővárosi önkormányzat, jelenleg pedig egy offshore cég tulajdonában áll. A házban kb. 60 aktivista tartózkodik, akik azt szeretnék megmutatni, hogy milyen lehetőségek rejlenek egy üres épület hasznosításában.
A résztvevők célja, hogy felhívják a közvélemény és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma Magyarországon a lakosság jelentős része lakhatási gondokkal küzd, valamint arra a több százezer üresen álló ingatlanra, amelyek nagy részét közpolitikai intézkedésekkel megfizethető bérlakássá lehetne alakítani. Az önkormányzati választások közeledtével a csoport különösen fontosnak tartja felhívni a figyelmet erre a kérdésre, hiszen a helyi önkormányzatoknak lehetőségében áll érdemi lépéseket tenni a területükön élő emberek lakhatási gondjainak enyhítése és az üresen álló épületek hasznosítása érdekében.