Gombostűvel teli kiflikkel akartak kutyákat ölni Debrecenben
Kiflivégekbe szúrt gombostűket akartak megetetni kutyákkal egy debreceni sorház udvarán, de a gazdájuk időben megtalálta azokat, így nem lett baj – írja a Dehir.hu. Az egyik szomszédra gyanakodnak, de bizonyítékuk egyelőre nincs. Valaki vagy valakik a közeli dombnál is gombostűvel teli húsdarabokat dobált szét.
A két kutya gazdája posztolt ki fotót a tűvel teli kiflivégekről. A tűk végzetes sérüléseket okozhattak volna a kutyák nyelőcsövében vagy gyomrában.
A férfi családjával egy sorházban lakik, mellettük egy társasház van. Az állattulajdonos azt gyanítja, hogy az egyik lakásban élő férfi akar végezni a négylábúakkal. A kiflidarabokat nem az utcafront felől, a kerítés mellett, hanem a telek oldalában, a két ház között találta meg ugyanis vasárnap – tette hozzá.
Nem ez volt az első eset, két nappal korábban is így próbált valaki végezni az állatokkal. A kutyák tulajdonosa szerint azért reggel dobják át a kifliket, mert az illető tudja, hogy a kutyák este kapnak enni, reggelre megéheznek, és biztosan megeszik, amit másnap a kertben találnak.
A férfi azt mondta: a szomszédaival nincs konfliktusa, a „gyanúsítottjával” sem – olvasható a cikkben.
A közelben található dombnál ugyancsak mérgezett, gombostűkkel telerakott húsokat dobáltak szét azért, hogy végezzenek az ott sétáló kutyákkal. A következő ilyen esetben a két eb gazdája rendőrséghez fordul – ígérte.