2014. szeptember. 09. 07:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 09. 10:25 Itthon

Különleges per kezdődik Rajk László felmentése miatt

Mivel a halálra ítélt és kivégzett Rajk Lászlót utólag, 1955-ben felmentették a vádak alól, a bíróságnak fel kell mentenie azt a rendőrtisztet is, aki Rajkot a hajdani ítélet szerint a népellenes bűntettek elkövetésére buzdította és besúgónak szervezte be – írta a Magyar Nemzet kedden a Legfőbb Ügyészség által benyújtott felülvizsgálati kérelemre hivatkozva.

A felülvizsgálati indítvány szerint Bokor Lajos rendőr tisztviselő csak előterjesztéseket készített, nem volt önálló döntési joga, így a népbírósági rendeletben megfogalmazott népellenes bűntettet eleve el sem követhette.

Másfelől nem lehet bűnsegéd, bűnrészes olyan népellenes bűncselekményben, amely miatt az eredetileg elkövetőnek tekintett Rajk Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1955 novemberében jogerősen felmentette – olvasható a cikkben.

A Bokor ellen szóló, 1950-ben született ítélet az ügyészség szerint így törvénysértő. Indítványozzák, hogy a Kúria nyilvános ülésen tárgyalja meg az ügyet, és a néhai elítéltet a népellenes bűncselekmények vádja alól bűncselekmény hiányában mentse fel.

A lap értesülései szerint a különleges esetről október elsején tárgyal a Kúria büntetőtanácsa.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.