A rendőrség közleményéből nem derül ki, hogy mi történt pontosan, csak annyi, hogy a készenléti rendőrök 38 perc alatt tudtak rendet tenni. Csoportos garázdaság miatt nyomoznak, öt embert állítottak elő.
Rendbontás volt hétfőre virradóan a debreceni menekülttáborban. Kitörés, szökés nem történt, egy ember könnyebben megsérült - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság.
A közlemény szerint "a debreceni menekültügyi őrzött befogadó központ sétálóudvarán augusztus 18-án 0 óra 45 perc körüli időben egy kisebb csoport őrizetes megbontotta a rendet, közülük néhányan az egyik épület lépcsőházában és egyik szobájában is folytatták a garázda magatartást".
A központ fegyveres biztonsági őrsége, valamint a debreceni rendőrkapitányság és a készenléti rendőrség helyszínre irányított emberei 38 perc alatt helyreállították a rendet.
A történtek kivizsgálása még tart, a debreceni rendőrkapitányságra öt befogadottat állítottak elő csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt.