2014. augusztus. 14. 19:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 14. 19:11 Itthon

Megszólalt a bősárkányi légpisztolyos lövöldöző

Megkereste az RTL Híradót az a férfi, aki légpisztollyal lövöldözött kedd éjjel a Győrhöz közeli Bősárkányban, barátnője szülei házánál. Azt mondta: azért ment oda, hogy elvigye onnan az alig egyhetes kisfia babakelengyéjét, amit ő maga vett neki. Állította, hogy a pisztolyban nem volt benne a tár, a szülők viszont ennek az ellenkezőjét mondták.

A rendőrség szerda reggel közölte: egy elhúzódó családi vita odáig fajult, hogy egy huszonéves férfi gázpisztolyt fogott barátnője apjára, megfenyegette, és háromszor a lába elé, a földbe lőtt gázpatronnal. A támadót a rendőrök elfogták, a zsebéből előkerült a fegyver is. A férfi beismerte tettét, garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.

A 27 éves férfi barátnője szülei háza előtt szólalkozott össze a nő apjával. Kuti Péter szerint több százezer forintért vásárolt babakelengyét, amit el akarta hozni, de nem engedték be a házba.

A légfegyvert májusban vette. Azt állította: a tárat a zsebébe tette, mert nem akart senkinek sem sérülést okozni, így ment a házhoz.

A családdal nem ez volt az első vita, mert a férfi szerint barátnője szülei ellenezték a kapcsolatukat. Ugyanakkor a barátnőjével is volt korábban konfliktusa: pofon vágta, amiért a halott édesanyját emlegette. A lány ezután feljelentette zaklatásért és testi sértésért.

A nő szülei nem akartak nyilatkozni. Az apja telefonon azt mondta: valóban nem akarta odaadni a babakelengyét, mert előtte azt akarta, hogy a fiatalok egyezzenek meg, ki és hol neveli a gyereket. Azt is állította, hogy sosem állt a fiatalok közé, lánya azonban barátja agresszív viselkedése miatt többször hazaköltözött hozzájuk korábban. Hozzátette: nem érti, a fiú miért lőtt rá, és szerinte a légpisztolyban igenis volt töltény.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.