Itthon hvg.hu 2014. július. 31. 11:33

Hamarosan szabadul a marihuánával lebukott olimpiai bajnok

Farkas Péter birkózó végig ártatlannak vallotta magát, az elsőfokú ítélet kihirdetésekor pedig megszökött. Végül mégis bekasztlizták négy évre, augusztusban szabadul.

Augusztusban kiengedik a börtönből Farkas Péter birkózót, akit öccsével, Károllyal együtt ítéltek el kábítószerrel való visszaélés miatt – írta a Hír24.

Farkas Pétert, aki 1992-ben szerzett olimpiai aranyérmet, 2008-ban ítélték öt év fegyházra első fokon, ítélethirdetés közben egyszerűen kisétált a bíróságról, és másfél évig szökésben volt. Először Thaiföldön bujkált, végül Andorrából hozták haza 2010. márciusban.

null

Farkast nem azért ítélték el végül, mert marihuánát termesztett, hanem mert megteremtette a drogtermesztés feltételeit, pénzt és eszközt biztosított ahhoz. Az olimpikon végig ártatlannak vallotta magát, és kétszer is perújítást kezdeményezett, ám mindkétszer elutasították.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a parlament megfosztotta az olimpiai bajnokoknak járó életjáradéktól Farkast, Sólyom László akkor köztársasági elnök pedig visszavonta az állami kitüntetését.

A szabaduló birkózónak a Toldi étkezdében rendeznek fogadóbulit a sporttársak. Az étterem tulajdonosa, Szilágyi Tibor maga is birkózó volt. A menü velős pacal és paprikás csirke lesz, Farkas Péter két kedvence.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.