Itthon MTI/hvg.hu 2014. július. 25. 14:34

Nem akar nagykövet lenni Szentmihályi Szabó Péter

Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni – ezt közölték a tárcától pénteken.

A minisztérium szeptember közepéig küldi ki a hivatalosan is kinevezett új nagyköveteket, akiknek a személye természetesen nyilvános lesz – tették hozzá a kétmondatos közleményben, konkrét nevek említése nélkül.

Szentmihályi Szabó Péter nagyköveti jelölése ellen az itthoni ellenzéki pártok mellett egyebek mellett az amerikai Anti-Defamation League is tiltakozott. Abraham H. Foxman, a New York-i székhelyű amerikai zsidó érdekképviseleti szervezet elnöke Federica Mogherini olasz külügyminiszternek írt levelében azt szorgalmazta, hogy Róma ne fogadja el Szentmihályi akkreditációját. 

Az olasz Corriere della Sera című lap volt főszerkesztő-helyettese arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy vegyék komolyan a New Yorkból érkező felhívást és csatlakozzanak a tiltakozáshoz.

A Demokratikus Koalíció az EP-képviselőkhöz fordult körlevélben, és Szentmihályi Szabó Péter tervezett kinevezése ellen tiltakoztak. Ebben idéztek "két, különösen visszatetsző antiszemita részletet" a nagykövetjelölt 2000-ben elhangzott előadásából. Szerintük egy ilyen jelölt kinevezése "Magyarország szégyene lenne, de durva támadást jelentene Olaszország ellen is".

Szentmihályi Szabó Péter író, közíró, műfordító, korábban a Magyar Demokrata és a Magyar Fórum publicistája volt, az elmúlt időszakban pedig egyebek mellett a Nemzetőr című hetilapban a Karpatia című folyóiratban, valamint a Magyar Hírlapban jelentek meg írásai, emellett látható volt az Echo TV-ben is.

Hirdetés