Hétfő reggel elterjedt a hír, hogy délelőtt 10 órakor avatják fel a Szabadság téri német megszállási emlékművet. Rengeteg a rendőr a környező mellékutcákban és a kordonokkal elkerített helyszínen, több tüntető is megjelent. Munkatársunk azonban semmi különlegeset nem tapasztalt a helyszínen.
Hétfőn elterjedt a hír, hogy délelőtt 10-kor avatják fel a Szabadság téri emlékművet, vagy legalábbis valami történni fog, talán az emlékmű felállítását ellenző performansz lesz. Munkatársunk azonban a helyszínen semmi különlegeset nem tapasztalt, a környéken viszont sok a rendőr.
Dél körül pár tüntető és ellentüntető is megjelent, közöttük pedig hangos szóváltás zajlik. Az ellenálló feleket néha a rendőrök választják szét. A téma már a gázai konfliktus, ki Izrael, ki pedig a palesztinok pártján áll.
A német megszállási emlékmű szobrait vasárnap virradóra emelték a helyére, ami ellen ellenzéki politikusok és civilek tiltakoztak, a rendőrség három emberrel szemben tett szabálysértési feljelentést.
A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy a magyarországi német megszállás áldozatainak emlékére a 70. évfordulóra emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren. Az emlékmű felállításának tervét akkor az ellenzéki pártok mellett civilek is hevesen bírálták, számos tiltakozó megmozdulást tartottak az építkezés helyszínén.