Itthon hvg.hu 2014. június. 11. 08:08

Kezdi az aláírásgyűjtést az MSZP lehetséges elnöke

Ha Tóbiás József lesz az MSZP elnöke, lehet, hogy Velez Árpádnak le kell köszönnie a pártigazgatói posztról, Baja Ferenc viszont pozícióhoz juthat. Kunhalmi Ágnes fővárosielnök-aspiráns is megkezdte korteskörútját.

Az MSZP elnöki posztjára pályázó Tóbiás József a jövő héten aláírásgyűjtésbe kezd – mondta a politikus a szerdai Népszavának. A korteskörúton a párt jövőjéről beszél majd.

A párt alapszabálya szerint a jelöléshez legalább a tagok 10 százalékának aláírását kell összegyűjteni, mégpedig személyesen.

Arról még nem nyilatkozott, lehetséges elnökként kikkel szeretne majd együtt dolgozni. Különösen kérdéses Velez Árpád pártigazgató sorsa, a lap információi szerint őt Baja Ferenc, Tóbiás régi harcostársa válthatja a poszton. Igaz, több MSZP-s politikus szerint nagyon nehéz lenne Velezt kimozdítani a poíciójából. Abban viszont mindenki biztos, hogy a parlamenten kívül maradt Baja valami poszttal vigasztalódhat.

Tóbiás József
MTI / Kovács Attila

A fővárosi elnök a lap információi szerint Kunhalmi Ágnes lehet, aki már meg is kezdte korteskörútját a kerületekben.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.