2014. június. 07. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 07. 18:47 Itthon

Megerőszakoltak egy nőt Makón, őrizetbe vették az egyik támadót

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint társával súlyosan bántalmazott a napokban egy helybeli nőt Makón, az egyikük meg is erőszakolta az áldozatot. A másik támadót még keresik - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton.

Múlt vasárnapra virradóra, június 1-jén 1 óra körül két férfi a makói Nagyér sétányon megállított egy 24 éves helybeli nőt, majd rövid szóváltás után rátámadtak. Egyikőjük megerőszakolta az áldozatot.

A nő hevesen ellenállt, ezért olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

A rendőrségre csak csütörtök este érkezett bejelentés az esetről. A makói nyomozók néhány órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 23 éves férfi gyanúsítható, őt másnap hajnalban Makón elfogták és előállították. Ellene életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A férfit a kihallgatása után a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásáról a bíróság vasárnap dönt.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?