Miután Áder János államfő kinevezte a minisztereket, megalakult a harmadik Orbán-kormány. Ebből az alkalomból közöljük Jancsics Dávid korrupciókutató írását a hálózatos rendszerszintű korrupció elmúlt évekbeli kifejlődéséről, és hogy mindez miképp téríti el az állam intézményeit a normális működéstől. Profi szervezés, minimális lebukási esély, árulkodó jelek.
A Transparency International Magyarország már 2008-ban a Gyurcsány-kormány idején megkongatta a vészharangot az állami adminisztrációban egyre inkább intézményesülő korrupció miatt. (Jancsics Dávid is írt akkoriban cikket a témában. – szerk.) A hazai és EU-s fejlesztési pénzek legalább negyedét már akkoriban is mutyiban osztották, azonban a mostani kormányzat korrupt szereplői már sokkal tudatosabban szabják hozzá a szabályokat az érdekeikhez. Szinte minden ugyanúgy működik, mintha egy igazi vállalkozást menedzselnének, attól az apróságtól eltekintve, hogy az egész ügylet az állam, tehát adófizetők megfejéséről szól.
A hálózat csapdájában
De mit jelent az a sokat hangoztatott értékelés, hogy Magyarországon ma a politikai és gazdasági élet csúcsát hálózatos rendszerszintű korrupció szövi át? A hálózatos jelleg azt jelenti, hogy a korrupció nem két egyén elszigetelt tranzakciója, hanem komplex személyes és szervezeti hálózatokon keresztül bonyolódik. Az ilyen többszereplős korrupt ügyletek száma a 2000-es évek eleje óta folyamatosan növekszik hazánkban.
Míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig nálunk a hálózatok működtetik a kormányzati intézményeket. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy van egy jól szervezett hálózat, amely mindent kézben tart, hanem inkább úgy, hogy néhány nagyobb, sokszor egymással is harcban álló vagy éppen együttműködő érdekcsoport küzd az erőforrásokért. Ezek kapcsolatrendszereiken, szorosabb vagy gyengébb kötéseiken keresztül átszövik az állam összes nagy intézményét, egyes önkormányzatokat és a magánszektort.
A hálózatos szerkezet nagy előnye a korrupt elit szempontjából, hogy lehetővé teszi az úgynevezett „hálózati koordinációt”, amely a klasszikus hierarchikus vagy piaci koordinációnál hatékonyabban hangolja össze és irányítja a szereplők tevékenységét egy bizonyos cél érdekében. A tagok közötti bizalmi viszony csökkenti a hálózat működésének kockázatait és így a lebukás elkerülésére fordítandó pénzt, időt és energiát, tehát a tranzakciós költségeket. A kormányzati intézményeket, az igazságszolgáltatást és a magánszektort összekötő informális háló biztosítja a gyors információáramlást és lehetővé teszi a korrupt klikket fenyegető vészhelyzet, például egy ellenőrzés esetén az azonnali reakciót.
A hálózati struktúrában megjelennek a korrupciós brókerek, akiknek a korrupt partnerek felkutatásában és összekapcsolásában van fontos szerepük. A brókerek egyfajta kezesként is működnek, segítik a bizalmi viszony megszilárdulását a felek között, vagy épp garantálják a partnerek anonimitását. Sokszor egész ügyvédi irodák végzik ezeket a „bonyolult” brókerfeladatokat, találkozókat szerveznek, kapcsolatot tartanak, tippeket adnak és legális szerződések mögé rejtik a korrupt megállapodásokat. A hálózati szerkezet másik fontos előnye, hogy egyes szereplők lelepleződése esetén nem dől be az egész rendszer. Az egymáshoz gyenge kötésekkel kapcsolódó alcsoportok egyes tagjai lebukhatnak, de a hálózat maga túléli a veszteséget.
Már nem rendszeridegen
Rendszerszintű korrupció esetén nem egy-egy ad hoc korrupt ügyletről, ahogy a szakirodalomban nevezik, néhány rohadt almáról beszélünk, hanem a rendszer által szisztematikusan, ismétlődő jelleggel produkált káros outcome-ról. Ilyenkor az egész almásláda rohad. Amikor a korrupció rendszerszintű, az informális érdekcsoportok hálózatai mélyen beágyazódnak a kormányzati struktúrába. Ebben az esetben szinte már nem is érdemes a korrupciót mint önálló jelenséget tanulmányozni, hiszen csak a teljes rendszer átfogó elemzésével juthatnánk közelebb a működési mechanizmusok megértéséhez.
Jancsics Dávid korrupciókutató az ELTE-n szerezte szociológusi diplomáját, a City University of New Yorkon PhD-zett, melynek jelenleg a kutatója. Doktori disszertációját a magyarországi korrupcióról írta.
Cikkei a hvg.hu-n:
A rendszerszintű korrupció megjelenésével az állam funkciója is megváltozik: fejőstehénné, óriási mennyiségű adóforint kiszivattyúzásnak forrásává és egyben eszközévé válik. Az erőforrások újraelosztása már nem a társadalom igényei mentén, hanem egy szűk elit közvetlen érdekei alapján történik. A kormányzatnak csupán a külső kerete emlékeztet Max Weber német közgazdász és szociológus legális racionális bürokrácia modelljére, a formális máz alatt ugyanis informális hatalmi csoportok tartják szoros ellenőrzésük alatt ezt a struktúrát, amely egyre több hasonlóságot mutat a posztszovjet utódállamok neopatrimoniális kormányzataival.
Az állami gépezet itt formális és informális intézmények, valamint patrónus-kliens kapcsolatrendszerek szimbiózisaként működik. Bár látszólag továbbra is ellátja klasszikus funkcióit, azonban ezek közül egyeseket a korrupt elit érdekei szerint jól, másokat viszont katasztrofálisan rosszul menedzsel. Az adók beszedésénél szuperhatékony és szigorú, míg a közpénzek elosztásánál trehány és feltűnően megengedő. Az ilyen alacsony hatékonyságú intézmények egy nyugati típusú demokrációban a gyenge kormányzás tipikus ismertetőjegyei, azonban egy korrupt rendszerben a működés alapvető építőelemei, fontos forrás-átcsoportosító és legitimaciós funkciót látnak el.
A rendszerszintű korrupció morálisan az egész társadalmat rombolja, azonban hatásait sokan a saját bőrükön tapasztalják. A trafikmutyi esetében például egy teljes piac politikai és gazdasági érdekek alapján történő újrafelosztása történt, amely sok ember életére volt közvetlen hatással.
Legitimálj vagy fenyíts
Mivel az informális klikkek által foglyul ejtett állam intézményei általában rossz minőségű szolgáltatást nyújtanak az állampolgároknak, legyen az oktatás, egészségügy vagy az igazságszolgáltatás, a hatalmon lévők kénytelenek más eszközök után nézni, hogy hosszú távon biztosítsák rendszerük társadalmi támogatottságát. Közös cél a politikai hatalom megtartása, amely átmenetileg egységbe kovácsolja a vetélkedő csoportokat is.
A neopatrimoniális államok igyekeznek meggyőzni állampolgáraikat arról, hogy miért is jó nekik egy ilyen alacsony hatásfokon pöfékelő intézményrendszert fenntartani. Ilyenkor az állam fontos legitimaciós funkciót tölt be a korrupt elit számára, egy valós társadalmi problémákra reagáló szervezet helyett az emberek harcos védelmezőjeként lép fel az éppen aktuálisan kijelölt ellenségekkel szemben. Mivel nem lehet mindenkit agymosással megtéríteni, a szereplőknek a hatalomgyakorlás egyéb mikromechanizmusaira is szüksége van a hosszú távú működéshez. Ilyen tipikus „fenyítő” eszközként működnek például a betarthatatlan szabályok és melléjük rendelt drákói büntetések. Ha egy egész társadalmat adócsalásra kényszerítünk, ezzel szinte bárki bármikor elkaphatóvá és zsarolhatóvá válik.
Mérhetetlen, de látható
Bár a rendszerszintű korrupciót társadalomtudományos módszerekkel nagyon nehéz kimutatni vagy megmérni, hiszen a szereplők profi módon konspirálnak, az ügyletek jogi hátterét a mutyihoz szabják, és tudatosan lerontják az elemezhető adatok minőségét (lásd közbeszerzések), mégis találhatunk árulkodó jeleket. A pénzt ugyanis általában nagy állami projekteken keresztül szivattyúzzák ki a rendszerből, amely magas GDP-arányos kormányzati beruházást eredményez, ez azonban egyéb szociális területekről von el komoly forrásokat.
A korrupció jelentősen csökkenti például egy adott országban az egészségügyre és oktatásra fordítható összegeket. Ennek fényében nem túl biztató, hogy egészségügy-finanszírozás tekintetében az utolsók vagyunk Európában. Szerbia, Bulgária, Ukrajna és Románia lazán előznek minket ezen a téren. Az EU-s fejlesztési források nagybani lenyúlása szintén intézményesült formában zajlik ma Magyarországon. Itt árulkodó jelek lehetnek az egyetlen pályázó által megnyert tenderek, a nem nyílt közbeszerzés, a pályázat kiírása és beadási határideje közötti nagyon rövid idő, vagy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva az eljárás titkosítása. A szerződések utólagos módosítása szintén kiváló technika a költségek feltornászására vagy a kivitelezés minőségének lerontására.
Az ilyen rendszerekben a hatalom igyekszik elhitetni az emberekkel, hogy az állam erős, a valóságban azonban ezek a modellek köszönőviszonyban sincsenek egy igazi, hatékony és autonóm állammal. Annak pusztán érdekcsoportok által rángatott gyenge marionett báb utánzatai.
