2014. június. 04. 10:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 04. 10:48 Itthon

Agyonverte szomszédját egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vádat emelt az Egri Nyomozó Ügyészség egy andornaktályai rendőr ellen, aki tavaly december 17-én agyonverte a szomszédját, a vádhatóság fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta – tájékoztatta a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-t.

Az Andornaktályán élő 32 éves hivatásos rendőr törzsőrmester gyermekkorától ismerte a családjával közvetlen szomszédságában lakó 72 éves sértettet. A szomszédok haragos viszonyban voltak, az évek során több különböző hatósági eljárást is kezdeményeztek egymás ellen. A rendőr később a község egy másik utcájába költözött, de a szüleit továbbra is rendszeresen látogatta. Ilyenkor sértegette és gúnyolta a sértettet, illetve annak házastársát.

Tavaly december 16-án a vádlott rendőri intézkedést kért, mert – véleménye szerint – a sértett előzőleg kromofággal leöntötte a háza falát. Ezt követően azonban úgy döntött, hogy személyesen is elégtételt vesz a szomszédján. Mivel tudta, hogy az idős ember minden reggel a saját háza mögötti területen sétáltatja a kutyáit, december 17-én reggel ott várta őt, számon kérte rajta a történteket, majd – feltehetően szóváltás után – egy rúddal agyonverte a férfit. 

A rendőr másnap reggel telefonon jelentette a történteket szolgálati elöljárójának, azt követően őrizetbe vették őt, majd elrendelték az előzetes letartóztatását. Az Egri Nyomozó Ügyészség az ügyben bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.