Itthon MTI / hvg.hu 2014. május. 31. 14:10

Áder felavatta a megszállási emlékmű készítőjének Lehel vezérét

Felavatták a Jászberény központi terén felállított Lehel vezér szobrot, az ünnepségen Áder János köztársasági elnök mondott beszédet. A szobor a budapesti Szabadság téren épülő megszállási emlékművet is készítő szobrász, Párkányi Raab Péter, illetve az erre rábólintó zsűritag, Melocco Miklós munkája.

Az ősök tisztelete és a hazaszeretet nem feladat, sokkal inkább önmagunk elfogadása. Aki szereti hazáját, saját sorsát szeretheti benne, aki eldobja magától a hagyományt, önmagát tagadja - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Jászberényben, Lehel vezér szobrának avatóünnepségén. "Mi magunk vagyunk az emlék, a hagyomány hozzánk tartozik" - idézte Babits Mihályt ünnepi beszédében az államfő.

A szobor Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter munkája. Párkányi Raab  készítheti el a német megszállásnak emléket állító, Szabadság téri emlékművet is, amely óriási vitákat váltott ki. Melocco Miklós pedig - Benedek György szobrászművész mellett - támogatta szakvéleményben a német megszállás emlékművének koncepciótervét.

Lehel vezér szobrának átadása
MTI

A művet Pap Géza, Jászberény díszpolgára adományozta a településnek, amelynek központi terén kapott helyet az alkotás.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.