Foglyul ejtheti a főpolgármestert a kerületi érdekekkel szemben az önkormányzati választási rendszer Fidesz által tervezett átalakítása a fővárosban - mondta péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja.
Kevesebb politikai hatalma marad a megválasztott politikai entitásnak a Fidesz tervezett módosításával, a kerületek fognak megerősödni - közölte Karácsony Gergely péntek este Kálmán Olga műsorában. A Fidesz-frakció eddig is tele volt kerületi polgármesterekkel, és rendszeresen voltak olyan előterjesztések, amelyek a főváros szempontjából rossz irányt vettek, például csúszott a fonódó villamos projekt - mondta a PM elnökségi tagja.
Szerinte a Fidesz terve csalás, a jobboldali kötődésű kerületek ugyanis kisebb létszámúak, mint ahol a baloldal szerepel jobban, a Fidesz a mostani javaslattal többséget szeretne szerezni a Fővárosi Közgyűlésben. "Tarlós Istvánnal felmossák a padlót" ezzel a javaslattal, mert a főpolgármester az új rendszerben foglya lesz a kerületi részérdekeknek - mondta Karácsony.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője pénteken jelentette be, hogy a Fidesz az önkormányzati választási rendszer átalakítását javasolja. Ennek értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja.
Enyhítenének az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és változhat az ajánlás rendszere is. Kósa Lajos azt mondta, a tervezett módosítással az önkormányzati választási rendszer egységesítéséről van szó, hiszen így Budapesten is olyan testület alakul, amelynek képviselőjelöltjeire személy szerint lehet szavazni.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője pénteken azt mondta, a fideszes javaslat Budapest további széttagoltságát erősítené. Szerinte ez a terv akkor lenne épeszű, szakszerű, ha a polgármesteri tisztségek névlegessé válnának, és a valódi döntések a Fővárosi Közgyűlésben születnének összfővárosi érdekek alapján.
A Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásként értékelte a javaslatot. Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja pénteken azt közölte, a DK az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a törvénymódosítás életbe lép és azt javasolják az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek, hogy tegyék ugyanezt. Szerinte a módosítás nem demokratizálná a helyzetet, hanem a polgárok jogfosztásának irányába hatna.