2014. május. 14. 11:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 14. 12:43 Itthon

Megszólalt a harmadikról kiugró kisfiú édesanyja

A körülményekhez képest jól van az a 11 éves kisfiú, aki kiugrott harmadik emeleti lakásukból hétfőn, Szegeden. Édesanyja a Facebookon írt néhány sort róla. A gyermeknek eltört a bal csuklója, és lehet, hogy a sarka is. Enyhe agyrázkódása van, kórházban ápolják, és nem emlékszik, mi történt vele – olvasható a Délmagyar.hu-n.

„Minden kedves, aggódó ismerősömnek köszönöm az együttérzést. Nagyon jólesik. A támadásokat nem tudnám most elviselni, elég a lelkiismeretemmel elszámolni” – írta a Facebookon a 11 éves Dominik édesanyja, aki azt is megjegyezte: senkinek sem kívánja, hogy átélje a hétfői napot, mert az szörnyű volt.

A kisfiú a nála lévő lakáskulccsal nem tudta kinyitni az ajtajukon lévő hevederzárat. Egy iskolai verseny miatt úgy döntött, hogy az erkélyen át jut ki az utcára. Leugrott a harmadikról, és kilenc métert zuhant – emlékeztetnek a cikkben.

A Blikk viszont azt írta: Dominik iskolájának tanulói Budapestre mentek volna aznap egy sportversenyre, és a kisfiú nem akart lemaradni. Az érintett iskola igazgatója a lapnak azt mondta: bár diákjuk szurkolni ment volna, a tartalékcsapatban is benne volt, így ha valaki lesérül, beállhatott volna versenyezni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?